FC Barcelona: Setién szerint is hiányzik a szikra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.24. 11:16
null
Setién elismerte, az újrakezdés óta nincs a legjobb formában a Barcelona (Fotó: AFP)
Quique Setién, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője elismerte, csapata nem játszik jól a bajnokság újrakezdése óta.

A szakvezető erről együttese kedd esti, az Athletic Bilbao felett aratott 1–0-s győzelmét követően beszélt.

„Amikor az ellenfelek csak kis helyet adnak neked, precíznek és agilisnak kell lenned, a játékunkból azonban ez hiányzik” – fogalmazott Setién annak ellenére, hogy az újrakezdés óta a katalánok három győzelmet és egy döntetlent értek el, ráadásul gólt sem kaptak.

„Nem volt könnyű az elmúlt időszak, belőlünk pedig hiányzik a szikra. Ellenfeleink rendkívül szervezetten játszanak, nehéz rést találni a védekezésükön, de hiszem, hogy az idény további részének előrehaladtával könnyebb lesz a dolgunk”
– jelentette ki a szakvezető.

A listavezető Barcelona a La Liga két héttel ezelőtti újrakezdése óta előbb 4-0-ra legyőzte a Mallorcát, majd 2–0-s diadalt aratott a Leganés felett. Ezt követte a Sevilla elleni gól nélküli döntetlen, majd a Bilbao elleni szűk siker. A Real Madrid – amely szerda este (ma) a Mallorcát fogadja a 31. fordulóban – az előző forduló végén pontszámban utolérte a címvédőt, amely a Bilbao elleni sikerével hárompontos előnyre tett szert a tabellán.

Ahhoz, hogy a címvédő katalánok ismét megnyerjék a spanyol bajnokságot, az kell, hogy a hátralévő fordulókban több pontot szerezzenek, mint fővárosi riválisuk, mert pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény a madridiaknak kedvez.

SPANYOL LA LIGA
31. FORDULÓ
FC Barcelona–Athletic Bilbao 1–0 (Rakitic 71.)

Legfrissebb hírek

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
9 órája

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
11 órája

Flick saját csapatát kritizálta a Barcelona könnyed győzelme után

Spanyol labdarúgás
18 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

A Rayo Vallecano nyerte az első meccset a spanyol bajnokságban

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 21:06

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39
Ezek is érdekelhetik