Barcelona: a Sevilla az idény végén megkörnyékezi Rakiticet?

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.04. 15:11
null
A horvát középpályás 2014-ben hagyta el az andalúziai klubot a gránátvörös-kékek kedvéért (Fotó: AFP)
Spanyol lapértesülés szerint a La Ligában szereplő Sevilla megvárja az idény végét, majd akcióba lendül a Barcelona horvát középpályásáért, Ivan Rakiticért.

 

A Mundo Deportivo úgy tudja, hogy a Sevilla készen áll lépéseket tenni, hogy korábbi csapatkapitányát visszacsábítsa a katalánoktól a nyár során.

A középpályás a szerződése utolsó évébe lép, és gyakorlatilag biztosnak látszik, hogy ezzel együtt távozik is a gránátvörös-kékektől.

Az andalúziai klubbal 2014-ben Európa-ligát nyerő 32 éves futballista felesége sevillai, a hírek szerint a család szeretne minél hamarabb visszaköltözni korábbi városukba.

A korábban a Baselt és a Schalkét is erősítő Rakitic 2014 nyarán 18 millió euróért cserébe érkezett a Barcelonához, amelynél azóta 299 tétmérkőzésen 34 gól és 41 gólpassz a mérlege. A horvát válogatottal vb-döntőt játszó futballista a Barcelonával BL-t, négy bajnoki címet, négy kupát, három szuperkupát, két klub-vb-t és két európai Szuperkupát nyert.

„A családom jövője? Sevillában fogunk élni előbb vagy utóbb, ez szinte biztos”
– idézte Rakitic szavait a Marca a múlt hónapban.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
13 órája

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
18 órája

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
2025.07.09. 09:42

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51
Ezek is érdekelhetik