Barca: nem csak adnak, 60 millióért jön a Juve-középpályás

Vágólapra másolva!
2020.06.29. 18:45
Néhány órával azután, hogy bejelentették, a Barcelona középpályása, Arthur a Juventushoz szerződik, a katalánok most arról számoltak be, hogy megszerezték Miralem Pjanic játékjogát!

Csupán néhány órája számoltak be arról a csapatok, hogy a Barcelona és a Juventus megegyezett Arthur átigazolásáról, és a brazil 72 millió euróért Torinóba költözik az idény végén.

Most pedig máris kiderült, ki pótolja a katalánoknál a középpályást: a Juventus bosnyák futballistája, Miralem Pjanic költözik Spanyolországba!

Arthur és Pjanic csapatot cserélnek (Fotó: AFP)
Arthur és Pjanic csapatot cserélnek (Fotó: AFP)

A katalánok hivatalos honlapjának beszámolója szerint a futballista – csakúgy, mint Arthur – az idényt még jelenlegi klubjában fejezi be, majd utána Barcelonába utazik, ahol a 2023–2024-es idény végéig írt alá.

A futballistáért 60 millió eurót fizetnek a gránátvörös-kékek, akik ezen felül még 5 millió eurót adhatnak az eredeti összeghez, ha bizonyos záradékok teljesülnek.

Pjanic kivásárlási árát is meghatározták új csapatánál, ez kereken 400 millió euró.

A 30 éves, 92-szeres bosnyák válogatott Pjanic alapembernek számított a Juventusnál, a 2019–2020-as idényben eddig 36 tétmeccsen lépett pályára, ezalatt három gólt szerzett és négy gólpasszt osztott ki.

Legfrissebb hírek

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40

Dupla Tízes: legendás csata vár ránk az FC Barcelona és a Real Madrid között?

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 12:17

Barca: Flick szerint Gavit meg kell tanítani a profizmusra

Spanyol labdarúgás
2025.09.24. 15:05

Nem kapott engedélyt a Camp Nou, marad az Olimpiai Stadionban a Barca

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 20:28

Meg is van az új aranylabdás? Yamal miatt 20 családtag és barát megy a gálára

Spanyol labdarúgás
2025.09.22. 09:07
Ezek is érdekelhetik