Spanyolország: „A bírók 90 százaléka Real Madrid-szurkoló”

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.05.21. 13:38
null
Eduardo Iturralde González utoljára 2010 novemberében vezetett el Clásicót, akkor a Barcelona 5–0-ra nyert (Forrás: Twitter)
Eduardo Iturralde González korábbi FIFA-bíró szerint a spanyol játékvezetők 90 százaléka Real Madrid-szurkoló, és csak a fennmaradó 10 százalék drukkol az FC Barcelonának.

 

Az 53 éves sportember – aki 1995 és 2012 között 291 spanyol első osztályú mérkőzést vezetett – a Cadena SER rádióadó egyik műsorában beszélt arról, hogy a La Ligában működő játékvezetők túlnyomó többségének a Real Madrid áll a legközelebb a szívéhez. Amikor megkérdezték tőle, hogy ez számszakilag mit jelent, azt felelte, hogy a bírók 90 százaléka szurkol a királyi gárdának, és csak 10 a Barcelonának – olvasható a Mundo Deportivón.

Iturralde González erről már korábban is beszélt a Marcának, 2014-ben így nyilatkozott: „A spanyol játékvezetők sem a Marsról jönnek. Azért állsz bírónak, mert szereted a futballt, márpedig ha szereted, akkor nem gondolom, hogy lenne olyan, aki ne kedvelne egy csapatot. Én szerencsés vagyok, hogy Bilbaóban születtem, ahol az emberek az Athleticnek szurkolnak, Spanyolország többi részén azonban a többség a Real Madridnak és a Barcelonának drukkol, mert ezek a »győztes« csapatok. A játékvezetők is ebbe a csoportba tartoznak, közülük a legtöbben Real-szimpatizánsok, de ez nem jelenti azt, hogy ne végeznék profi módon a feladatukat, amikor a Real Madrid meccsén bíráskodnak.”

Iturralde González a hovatartozása miatt az Athletic Bilbao egyetlen mérkőzésén sem fújta a sípot a La Ligában, el Clásicót viszont hármat is vezetett a spanyol bajnokságban – és mind a három meccsen a Barcelona diadalmaskodott. A katalánok 1999 februárjában és 2005 novemberében 3–0-ra – utóbbi mérkőzésen tapsolták meg Ronaldinhót a Santiago Bernabéu Stadionban –, 2010 novemberében pedig 5–0-ra verték meg az ősi riválist a bíráskodása mellett.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
12 órája

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Angol játékvezető a Ferencváros Bajnokok Ligája-visszavágóján

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:18

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40
Ezek is érdekelhetik