Spanyolország: a Barca B Ansu Fatival jutna fel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.16. 13:41
null
Ansu Fati is segítheti a Barcelona B-t (Fotó: AFP)
A Barcelona labdarúgócsapata nagy erőket mozgósít annak érdekében, hogy a spanyol harmadosztályban szereplő B-együttese feljusson a második vonalba.    

 

A Sport spanyol sportnapilap arról számolt be, hogy a katalán együttesnél az első keretben számításba vett összes olyan játékost a tartalékcsapat rendelkezésére bocsátják a feljutásról döntő rájátszásra, aki megfelel a szabályoknak. Köztük Riqui Puigot és Ansu Fatit is. Utóbbival kapcsolatban érdekesség, hogy rendhagyó módon még nem lépett pályára a tartalékok között, mert az ifjúságiaktól rögtön a felnőttek közé került.

A Barcelona tartalékjainak a szezon előtt célként tűzték ki a feljutást, amire volt is esélyük, tekintve, hogy a márciusban félbeszakított idényben a Segunda División B egyik csoportjában a második helyen álltak, egypontos hátrányban az éllovas mögött. A harmadosztályból négy együttes jut fel a másodosztályba, az erről döntő rájátszásban előbbi vonal négy csoportjából összesen 16 együttes érintett. A spanyol szövetség a harmadosztályú bajnokságot már lezárta ugyan, a feljutásról döntő playoff küzdelmeit azonban július közepén tervezi megrendezni zárt kapuk mögött két hét alatt.

A Barcelona anyagi és szakmai okok miatt is kiemelten fontosan kezeli a tartalékcsapat feljutását, amelytől fiataljaik három győzelemre vannak. A másodosztályban a televíziós közvetítési jogokért több pénzt kapnának a katalánok– mintegy 10 millió eurót –, és a jegybevételből is nagyobb lehetne a hasznuk, ami a világjárvány miatt nehézzé váló gazdasági helyzetben nem elhanyagolható tétel még esetükben sem.

A szakmai érvek mellett szól, hogy fiataljaik élesebb meccseken edződhetnek, és azokat a tehetségeket, akik már közelebb kerültek a felnőttek szintjéhez, nem kell feltétlenül kölcsönadniuk máshová további fejlődésük érdekében, illetve ők sem érzik feltétlen szükségét a távozásnak. Amennyiben pedig az eddig is többnyire az első kerettel készülő fiatalokat nézik, akik a felnőtteknél nem jutnak elégséges játékperchez, azoknak erre a másodosztály megfelelő lehetőséget biztosít.

Az első és másodosztályú spanyol klubok a múlt héten kezdték el játékosaik tesztelését, több csapatnál pedig az egyéni edzések is újrakezdődtek. A liga reményei szerint június 12-én folytatódhatnak a küzdelmek az első– és a második– vonalban, a La Liga-idényből még 11 forduló van hátra. A Barcelona jelenleg a tabella első helyén áll, kétpontos előnnyel a második helyezett Real Madriddal szemben.

Legfrissebb hírek

Kórházba került a Girona vezetőedzője, a hétvégi bajnokin sem ülhet le a kispadra

Spanyol labdarúgás
1 órája

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:13

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
2025.05.06. 13:04

Kiakadtak a Valladolid-szurkolók a részeg Ronaldo viselkedése miatt – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.06. 11:18

Megszakadt a Girona nyeretlenségi sorozata, nagy lépést tettek a katalánok a bennmaradás felé

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 22:51

Remek hangulat, alulteljesítő támadósorok – nem született gól a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 23:02

A hajrában fordított, és továbbra is megy a Bajnokok Ligája-helyekért a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 20:32

A Barcelona után a Real Madridot is megizzasztotta a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 18:14
Ezek is érdekelhetik