Barcelona: ha Neymar nem jön, Sancho a B-terv – sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.03. 16:23
null
Jadon Sancho már az FC Barcelona kívánságlistáján is szerepel (Fotó: AFP)
Ha az FC Barcelona nem tudja ezen a nyáron visszahozni a Paris Saint-Germaintől a brazil Neymart, sajtóértesülések alapján a spanyol futballbajnoki címvédőnél életbe lép a B-terv, azaz Jadon Sancho megszerzése.

 

A Sport portál szerint a katalán elitklubnak – amely a koronavírus-járvány egyik következményeként kénytelen visszafogni a kiadásait – a méregdrága brazil támadó helyett lehet, hogy „be kell érnie” a Borussia Dortmund angol válogatott szélsőjével, ám a 20 éves Sancho átigazolása szintén nem ígérkezik sem egyszerűnek, sem olcsó mulatságnak. Létezik azonban egy új opció: a Sport szerint a német Bundesliga-klub vezetősége elfogadható „cserealapnak” tekintheti a Barca 17 éves nagy tehetségét, Ansu Fatit, akit szívesen látnának a dortmundi csatársorban.

A topklubok közül a Real Madrid és a Manchester United is kivetette hálóját az Európa-szerte keresett Sanchóra, aki az idény eddigi részében 35 meccsen szerepelt a dortmundiaknál, s 17 gólja mellett 19 gólpasszt adott (piaci becsült értéke 125 millió euró).

 

Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22
Ezek is érdekelhetik