Barcelona: játékost cserélnének a Juvéval, a Spursszel – sajtóhír

K. F.K. F.
Vágólapra másolva!
2020.04.24. 15:14
null
Miralem Pjanic a Barca korábbi ikonját, Andrés Iniestát pátyolgatja (Fotó: AFP, 2017)
Sajtóhírek szerint az FC Barcelona keresi a lehetőségét annak, hogy megszerezze a Juventus labdarúgóját, a 92-szeres bosnyák válogatott Miralem Pjanicot, valamint a francia Tanguy Ndombelét a Tottenhamtől.

 

A RAC1 katalán rádió úgy tudja, hogy a Barca a fiatal brazil játékost, Arthur Melót adná a Juventus 30 éves bosnyák játékosáért. Pjanic jelenlegi szerződése 2023-ig, Arthuré 2024-ig szól.

Pjanicot a Chelsea-vel és a PSG-vel, Arthurt a Tottenhammel hozták hírbe a közelmúltban – utóbbi londoni elcserélése esetén Tanguy Ndombele kerülhetne a Barcába a Mundo Deportivo néhány héttel ezelőtti beszámolója szerint.


Ugyanakkor a Sky Sports friss értesülése az, hogy bár a Barca továbbra is vinné Ndombelét, a felajánlott „csereáru” már Samuel Umtiti és Nélson Semedo. A Sky úgy tudja, José Mourinho, a Tottenham menedzsere Arthurnál erősebb felépítésű védekező középpályást keres, ám a két védő valamelyikének – esetleg mindkettőnek – a szerződtetésében lát fantáziát.


 

Legfrissebb hírek

La Liga: Real Madrid–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 19:19

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 16:28

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39
Ezek is érdekelhetik