Barca: így nézhet ki a negyedik számú mez az új idényben – kép

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.17. 20:41
null
A Barca új idényre tervezett negyedik számú szerelése (Fotó: Sport)
A Sport napilap nyilvánosságra hozta az FC Barcelona labdarúgócsapatának lehetséges negyedik (!) számú szerelését a 2020–2021-es idényre. A mez alapszíne kék, de hosszanti csíkozásban feltűnnek a katalán zászló, a Senyera sárga-piros színei.

 

Ugyancsak a barcelonai sportnapilap mutatta be tavaly ősszel a katalán klub következő szezonra tervezett első, második és harmadik számú garnitúráját. Az első számú mez esetében az FC Barcelonánál visszatérhetnek a hosszában csíkozott dresszhez, ám a megszokott gránátvörös-kék sávok közé a tervek szerint egy kis sárga csík is beékelődhet majd.

A második számú szerelést feketére, a harmadikat rózsaszínre tervezik.

Az FC Barcelona és sportszergyártója, a Nike általában az idény vége előtt szokta prezentálni az új szezonra készült mezeket, de a koronavírus-járvány és az elhúzódó évad miatt idén csúszhat a bemutató.

Így nézhet ki az első, a második és a harmadik számú mez (Montázs: Sport)
Így nézhet ki az első, a második és a harmadik számú mez (Montázs: Sport)

 

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
21 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
23 órája

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:12

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40
Ezek is érdekelhetik