La Liga: Xavi vázolta, milyen Barcelonát irányítana szívesen

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.03.29. 19:17
null
Xavi az al-Szadd vezetőedzőjeként a legutóbbi klubvilágbajnokságon (Fotó: AFP)
Xavit, a Barcelona korábbi világ- és Európa-bajnok labdarúgóját, a katari al-Szadd jelenlegi vezetőedzőjét minden jel szerint egyre jobban foglalkoztatja a gondolat, hogy a Barca trénere legyen.

 

„Egyértelmű, hogy vissza akarok térni a Barcelonába, nagyon izgat a feladat – fogalmazott Xavi a Vanguardia című spanyol lapnak adott interjújában. – Most, hogy már kipróbáltam az edzősködést, úgy látom, képes vagyok átvinni az akaratomat a játékosokra. De világossá tettem (a barcelonaiaknak), hogy csak a nulláról indított projektben akarok részt venni, amelyben minden döntéskor az enyém az utolsó szó.”

Ernesto Valverde vezetőedző néhány héttel ezelőtti menesztésekor a Barcelona már tapogatózott Xavinál, ő azonban még nem érezte magát késznek arra, hogy átvegye a katalán klub edzéseinek irányítását.

„Nem bántam meg az akkori válaszomat, ezt nincs is okom titkolni – reagált a felvetésre Xavi, majd elmondta, milyen szakmai közeget tart ideálisnak: – Csak olyanokkal szeretnék együtt dolgozni, akikben tökéletesen megbízom, akik lojálisak, akik hitelesek. Az öltözőben és környékén nem lehetnek olyanok, akik mérgezik a légkört. Csapatjátékosnak tartom magam, nem akarok egyedül dönteni, az al-Szaddnál is horizontális modell szerint dolgozik a stáb, konszenzusra törekszünk minden lépésnél, csupán azt tartom elengedhetetlennek, hogy az utolsó szót én mondjam ki.”

Példálózó felsorolása szerint Xavi olyan munkatársakra vágyik, mint Carles Puyol vagy Jordi Cruyff, ami pedig a csapatot illeti, a jelenlegi Barca-keretből Marc-André ter Stegent, Jordi Albát, Gerard Piquét, Sergio Busquetset, Lionel Messit emlegette a posztjuk világklasszisai között, míg Frenkie de Jong és Arthur „a következő tíz év nyerőemberei” lehetnek.

S hogy szerinte kikkel lenne érdemes erősítenie a Barcelonának?

„Nem tudom megítélni, hogy Neymar érkezése hogyan hatna a közösségre, de nincs kétségem afelől, hogy futballszakmai szempontból nagy húzás lenne a szerződtetése. Sok új játékosra nem lenne szükség: talán Jadon Sancho és Serge Gnabry jöhetne.”

Az al-Szadd vezetőedzőjévé májusban kinevezett Xavi katari szerződése 2021 nyaráig szól.

Legfrissebb hírek

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
5 órája

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
16 órája

Győzelmével megmenekült az Espanyol; a Leganés hiába intézte el simán Nikitscheréket, kiesett

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 23:15

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

A Real Madrid győzelemmel búcsúztatta Modricot és Ancelottit

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 18:29

La Liga: a Betis döntetlennel hangolt a Konferencialiga-döntőre

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 22:58

Valladolid: Ronaldo eladja a klub többségi tulajdonát

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 18:29

A rekorder edző hosszabbított az Athletic Bilbaóval

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 17:48
Ezek is érdekelhetik