Barcelona: legkevesebb 18 millióért elengedhetik Braithwaite-et

Vágólapra másolva!
2020.03.28. 15:19
Az FC Barcelona legalább 18 millió eurót akar dán válogatott csatáráért, Martin Braithwaite-ért, akit két angol futballklubnál is szívesen látnának játékosaik között a spanyol szaksajtó értesülése szerint.

A katalán Sportlap úgy tudja, hogy a Premier League-ben szereplő Everton és West Ham United érdeklődik élénken a támadó iránt, akit februárban 2024 nyaráig szerződtetett a spanyol bajnoki címvédő Barcelona.Everton és West Ham United érdeklődik élénken a támadó iránt, akit februárban 2024 nyaráig szerződtetett a spanyol bajnoki címvédő Barcelona.

A 28 éves Braithwaite – aki három mérkőzésen játszott új csapatában – kényszerigazolás volt a katalánok részéről: az átigazolási időszakon kívül, azután kötött vele megállapodást szövetségi külön engedéllyel, hogy szezon közben sérülés miatt támadósorából hosszú időre kidőlt az uruguayi Luis Suárez és a francia Ousmane Dembélé is.

A Barcelona a dán átengedéséért 18 millió eurót fizetett a szintén a La Ligában szereplő Leganésnek.

Legfrissebb hírek

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
10 órája

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
13 órája

Xabi Alonso: Megérdemeltük ezt a vereséget, és nincs panasz a játékvezetésre

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:59

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40

Szélütés miatt kórházba került a korábbi kiváló spanyol labdarúgó

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 19:57

Boris Becker aggódik Lamine Yamal miatt

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 17:01

Dupla Tízes: legendás csata vár ránk az FC Barcelona és a Real Madrid között?

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 12:17
Ezek is érdekelhetik