A La Masia legnagyobb (elpazarolt) tehetsége: Haruna Babangida

 

Mikel Arteta egy 2019-es interjúban így idézte fel az FC Barcelona utánpótlásában eltöltött éveit: „A kollégiumunkban ott volt Pepe Reina, Victor Valdés, Andrés Iniesta és Carles Puyol. De emlékszem, volt még egy srác, úgy hívták, Haruna Babangida. Tizenöt évesen a világ legjobb játékosa volt, akit valaha láttam. Nem találtam szavakat, mennyire tehetséges. Végül Görögországban, Cipruson és Oroszországban kötött ki. Szupersztárnak kellett volna lennie…”

A The Athletic ezen a kijelentésen felbuzdulva megkereste a nigériai Babangidát, aki már 37 esztendős, s jó néhány éve annak, hogy visszavonult a profi labdarúgástól. De mi történt vele, és miért ismerik oly kevesen a nevét, ha még Andrés Iniestánál is nagyobb ígéret volt? Adam Crafton járt utána.

(…)

„Mikel mindig is imádni való srác és remek barát volt – kezdte Babangida. – Közös szobánk volt, az emeletes ágyon alattam aludt. Mindig keményen dolgozott, igyekezett a legjobban csinálni a dolgokat, de azt talán sosem hitte, hogy egyszer egy Arsenal-szintű klub menedzserévé válhat. Pedig híres volt arról, hogy mennyire jól érti a játékot. Mindig is vezető típus volt, mindig jól passzolt, és mindig jó utasításokat adott. A stílusa és a hozzáállása már akkor emlékeztetett minket kicsit Pep Guardiolára, akivel szintén sokat edzettem együtt. Mondjuk úgy, azért sejteni lehetett, hogy egy napon mind a ketten megpróbálkoznak az edzői pályával.”

„Pontosan tudom, miért mondta Arteta, amit. Ha abból a korosztályból bármelyik játékossal készítene interjút, ők is ugyanezt mondanák. Ebben száz százalékig biztos vagyok. Tudom, mert személyesen is mindig ezt mondták nekem. Ők is éppúgy szerették volna megérteni, miért nem jött el számomra sohasem a nagy lehetőség. Mindig azt mondogatták, »Játszanod kell, mert a klub csupa olyan futballistát igazol, aki képtelen úgy futballozni, mint te a bal lábaddal«. Csak a tények kedvéért: a jobb lábam az erősebb.”

Babangida nem az első csodagyerek, aki végül képtelen beteljesíteni a jövőt, amit neki ígértek. A nigériai játékos tudja, ez rajta is múlott, de amondó, legalább akkora a felelőssége ebben a labdarúgásnak is.

1997-ben érkezett a Barcához, előtte az Ajaxnál pallérozódott. Fivére is Amszterdamban játszott éveken át. A kilencvenes évek végére már állandó szereplő volt a spanyol lapok címlapján. Nem is véletlen, 2011-ig, Alex Grimaldo bemutatkozásáig, ő volt a legfiatalabb játékos, aki valaha lehetőséget kapott a Barcelona B-ben. A YouTube-on a mai napig találni róla néhány valóban elképesztő felvételt.

Babangida igazi kreatív középpályás volt, aki a támadószekcióban mindig késznek mutatkozott valami váratlant húzni. Ám annak ellenére, hogy a B-csapatban 110 mérkőzésen 42 gólt hozott össze, sohasem kapta meg a lehetőséget, hogy tétmeccsen bizonyítson az első csapatban is. 2004-ig várt a lehetőségre, majd némileg váratlanul a Metalurg Doneck felé vette az irányt – 22 évesen.

A probléma Louis van Gaal regnálásával kezdődhetett. A holland tréner 1997 és 2000 között irányította a katalán együttest, majd a 2002–2003-as idényben ismét a Barcelona edzője volt. A köztes időszakban Lorenzo Serra Ferrer és Carles Rexach is csak epizódszerepet kapott a kispadon, így Babangida pályafutására sem gyakorolhattak olyan óriási hatást.

„Van Gaal is hisz a fiatal játékosokban, ezzel semmi gond nincs. De iszonyat kemény fickó, nagyon szigorú és rettenetesen irányításmániás. Ha valami nem az elképzelései szerint alakul, hamar elfogy a türelme. Nála nem fér bele, hogy hibázz. Mindent úgy kell csinálni, ahogyan ő előre megtervezte.”

Nem Babangida az első, s nem is az utolsó olyan kreatív futballista, aki arról mesél, hogy Van Gaal kezei alatt teljesen elbizonytalanodott, szorongott attól, hogy ösztönösen futballozzon. Erre remek példa a Manchester Unitedben anno egyik pillanatról a másikra berobbanóAdnan Januzaj is.

„Labdarúgóként, ha túl sokat gondolkodsz a pályán, az sosem jó. Ösztönösnek kell lenned. Különben, amint átveszed a labdát, megállsz, mit is vár most el tőlem az edző? Mire végiggondolod, már nincs is nálad a labda. Ez a profi futballba egyáltalán nem fér bele” – elevenítette fel a Van Gaallal kapcsolatos dilemmáit a belga válogatott szélső.

Babangida hasonlóan szenvedett a hollanddal.

„Van Gaal alatt rengeteget lehet fejlődni, éspedig a maximalizmusa miatt, mindenki mindig arra törekszik, hogy tökéletes legyen. És ezzel nincs is baj. A gond az, hogy a legtöbb edző azt is szereti, ha van a csapatában néhány olyan futballista, aki képes a váratlanra, aki egy-egy csellel, passzal is képes lehet eldönteni a mérkőzést. Van Gaal viszont nem ilyen. Nem igazán szerette azokat a karaktereket, akik cselezgetni kezdtek, vagy túl sokáig tartották maguknál a labdát. Ő azt szereti, ha a futballisták gyorsan és egyszerűen játszanak, és máris keresik a passz lehetőségét, amint hozzájuk kerül a labda.”

Van Gaal fenntartásai ellenére Babangida 1998-ban, még a 16. születésnapja előtt állandó edzéslehetőséghez jutott az első csapatnál.

„Emlékszem, akkoriban még minden afrikai srácnak nagyon nehéz volt Európában. Megérkeztem a Barcához, és én voltam az egyetlen fekete az egész akadémián. Ennél is nagyobb gond volt a nyelv. Hiába beszéltem angolul, a spanyol gyerekek nem beszéltek idegen nyelveket. De nehogy azt gondolja valaki, hogy ez csak arról szól, hogy én Afrikából jöttem… Sokszor még a spanyol srácok is nehezen illeszkedtek be. Ilyen volt például Andrés. Iniesta családja Albacetéből utazott át néha látogatóba, és mikor elmentek, mindig nagyon sírt. Együtt nyugtattuk őt. De ilyen volt Pepe Reina is, ő is mindig nagyon letört, ahogy a családi látogatásnak vége volt. Hozzám sosem jött el a teljes családom, alkalmanként a testvéreim látogattak meg.”

„Néztem az első csapat edzéseit, és rendszeresen láthattam élőben játszani a gárdát a Camp Nouban. Aztán az egyik nap közölték velem, »holnap ne késs, az első kerettel fogsz edzeni«. Aludni se bírtam, úgy izgultam, hogy Rivaldóval és Figóval edzhetek együtt.”

„Félve léptem be az öltözőbe, Figo volt az, aki azonnal odalépett hozzám »hé, Haruna!«, már hallott rólam, mert az összes újság velem foglalkozott. Féltem, hogyan fogom leszerelni őket. Aztán arra gondoltam, próbáljanak meg ők leszerelni engem. Persze a védők, Sergi és Miguel Ángel Nadal már az edzés elején odaszóltak: »Ne futkoss a labdával, passzolj, különben már ma alád rúgunk. Tehát vedd át, és passzold is tovább azt a kib.szott labdát.«”

Nem ez volt az utolsó alkalom, hogy Figo pártfogóként lépett fel.

„Az egyik edzés után közölték, hogy akkor délután négykor mindannyian találkozunk a repülőtéren, irány az edzőtábor. Mindenkinek adtak egy vaskos borítékot. Ennyi pénzt egyben még nem is láttam addigi életemben, kérdeztem is, hogy micsoda. Figo figyelt fel rám. Kérdezte, van-e bankszámlám. Edzés után egyből mentünk a bankba, a pénz egy részét a zsebembe gyűrtem, a többit betettük egy új számlára. Aztán már mentünk is a holmimért és a reptérre.”

„Az előszezonban mindennap írtak rólam valamit. Rólam, erről a fiatal afrikai kissrácról. Az utolsó meccsünk nulla-nullára állt. Van Gaal előtte azt mondta, nem fogok játszani, aztán a nyolcvanadik percben szólt, öltözzek, azonnal beállok. Bemelegítés nélkül győztes gólt szereztem. Egészen őrületes volt. A következő napon azzal jelent meg az újság: »Ha Haruna esélyt kap a bajnokságban, Figo életét is megnehezítheti?«”

Végül szó sem volt ilyesmiről. Sőt. A Barcelona B-ben lejátszott mérkőzése a legtöbb, amit egy klub színeiben összesen játszott. A második helyen az Apollon Limassol áll – 54 tétmeccsel. Sem Doneckben, sem a Kubany Krasznodarnál, sem a Mainznál, sem a Vitesse-nél vagy a Kapfenbergnél nem jöttek be a számításai. Az egyetlen még viszonylag szép időszaka az Olympiakosznál eltöltött két idény 2005 és 2007 között, amikor ismét Rivaldo csapattársa lehetett.

„Az én stílusomhoz mindig is nagyon jó csapattársak passzoltak. Miután az ember a Barcában nevelkedik, hozzászokik ehhez. Miután távozik onnan… Nagyon nehéz hasonló közeget találni. Sőt, mondjuk úgy, nem is lehet hasonló szintű játékosokkal futballozni. Egészen másként kell gondolkodnod, mert ők is egészen másként teszik.”

„Ukrajna kicsit őrült dolog volt. Voltak megkereséseim Franciaországból, amikor elhagytam Barcelonát, de az ügynökömmel nem igazán voltam megelégedve. Úgy döntöttem, legyen Doneck. Aztán jött az Olympiakosz. Rivaldo járt közben az érdekemben, így meghívtak próbajátékra, amikor a csapat Valenciában edzőtáborozott. »Nagyszerű játékos, szerződtessétek! Szerződtessétek őt!«–kampányolt értem. Amikor megérkeztem, rögtön játszottam is, egy-egyre állt a meccs. Tizenöt percet kaptam, kicseleztem a kapust, és győztes gólt lőttem. Másnap újabb meccs jött, három-kettőre kikaptunk az Udinesétől, de mind a két gólt én szereztem. Szerződtettek.”

Mindent mérlegre téve vajon a stílusa vagy az edzői jelentettek nagyobb akadályt a kiteljesedésében?

„Az ember fejében fiatalon sok-sok minden kavarog. De sohasem felejtem el, amikor megérkeztem Barcelonába a próbajátékomra, csupán húsz perc elég volt ahhoz, hogy meggyőzzem őket a szerződtetésemről. Mindig is hittem abban, hogy helyem lenne a Barcában. A csapattársaim is ugyanígy gondolták, mindig támogattak, biztattak. De hiába lőttem a legtöbb gólt, hiába adtam a legtöbb gólpasszt a B-csapatban, az esély nem jött el. Az első meccsemen az Osasuna ellen két gólt szereztem, aztán adtam egy gólpasszt Luis Garcíának, aki később a Liverpoolban töltötte a legjobb éveit.”

„Hiszem, hogy egy másik edzővel másként alakult volna a sorsom. Ez száz százalék. Ha Guardiola, vagy Luis Enrique az edző akkoriban, biztos vagyok benne, hogy más lett volna a történet vége. És nem csak azért, mert ők személyesen is jól ismertek. Ők végletekig hisznek a fiatal játékosokban. Nem számít, ki játszik az első csapatban, ha nincs olyan jó, mint te, akkor megkapod a helyén a lehetőséget. Az én időmben ez nem egészen így ment. Fiatalon mindenkinek szüksége van egy olyan edzőre, aki maradéktalanul hisz benne, akitől megkapja a kellő bizalmat. Sokszor csak ennyin múlik a tehetségek sorsa.”