Valencia: bárányhimlős a Romától két hete igazolt védő

Vágólapra másolva!
2020.02.14. 16:43
null
Florenzinek (balra) nem indul jól a spanyol kaland (Fotó: AFP)
Bárányhimlővel diagnosztizálták Alessandro Florenzit, a Romától januárban fél évre a Valenciához kölcsönbe kerülő labdarúgót, ezért ki kell hagynia az Atalanta elleni párharc első mérkőzését a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

 

Az olasz játékos szerda óta nem látogathatja a csapat edzéseit, a klub pedig hivatalosan is megerősítette, hogy bárányhimlővel diagnosztizálták.

Alessandro Florenzi két hete írt alá a spanyol élvonalbeli bajnokságban szereplő gárdához, amely fél évre vette őt kölcsön, viszont a nyáron könnyen lehet, hogy végleg is megszerzi.

A 28 éves szélső hátvéd spanyol kalandja eddig nem indult a legjobban: három meccsen két vereség és egy győzelem a csapat mérlege, a legutóbbi bajnokin – amelyet a Valencia 3–0-ra elveszített a Getafe ellen – kiállították Florenzit.

Bárányhimlő felnőttkorban igen ritkán fordul elő, akkor viszont gyakran súlyosabb lefolyású és nagyobb a szövődmények kialakulásának a kockázata. Florenzinek előreláthatóan három hetet kell kihagynia, vagyis az Atalanta elleni párharc hazai visszavágóján, március 10-én ismét pályára léphet.

Legfrissebb hírek

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
2025.10.02. 20:43

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 15:09

Több mint 100, felfegyverzett Roma-ultrát vettek őrizetbe Nizzában

Európa-liga
2025.09.24. 11:23

La Liga: megtört a Bilbao vereségsorozata, mégsem örülhet igazán

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 20:59

Mikautadze első bajnoki gólja is kellett a Villarreal sikeréhez; idegenben nyert a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.09.20. 23:00

„A meccs elejétől kezdve azt tettük, amit kértem” – Flick a Valencia kiütése után

Spanyol labdarúgás
2025.09.15. 08:37

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
2025.09.14. 22:55
Ezek is érdekelhetik