Spanyolország: George Clooney kezébe kerülhet a klub

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.27. 21:15
null
George Clooney és társai vehetik meg a Málagát (Fotó: AFP)
Világhírű színész kezébe kerülhet az egykor szebb napokat látott Málaga CF. A jelenleg a spanyol másodosztályban botladozó labdarúgóklub egyesült államokbeli befektetők – köztük George Clooney – kezébe kerülhet.

 

A kétszeres Oscar- és háromszoros Golden Globe-díjas Clooney és a befektetők mentőakcióra készülnek a Málagánál, legalábbis Antonio Aguilera szerint, aki egy kisrészvényesekből álló szövetség elnökeként a Canal Málaga nevű televízió- és rádiócsatornának számolt be a hírről.

„Van egy nagyon fontos, televízió- és filmproducerekből álló csoport, amely Málagában tartózkodik, és az európai Hollywoodot akarja itt megvalósítani. A tagok az Amazonnak egy sorozatot is forgatnak, és már tárgyalnak a klubról. Nem akarják megfizetni azt az őrülten nagy összeget, amit Abdullah al-Tani (a jelenlegi tulajdonos – a szerző) kér. Két hete százmillió eurót kért, de amit ajánlanak, az még mindig sokkal több, mint amennyit ő fizetett a klubért (36 millió euró), zajlanak a tárgyalások” – idézi Aguilera szavait az AS.

A Málaga jelenleg a 14. helyen szerénykedik a Segunda División tabelláján, a 2012–2013-as Bajnokok Ligája-menetelés (a csapat veretlenül jutott tovább a csoportkörből, végül a későbbi döntős Borussia Dortmund ellen a negyeddöntőben esett ki) óta a vezetésbeli hiányosságok miatt az eredmények és a pénzügyek tekintetében is mélyre csúszott. Egyes hírek szerint olyan rossz helyzetben van a klub, hogy bizonyos anyagi feltételek teljesítése nélkül pontszámtól és pozíciótól függetlenül a másodosztályból is kieshet.

Legfrissebb hírek

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 17:58

A hajrában fordított, és továbbra is megy a Bajnokok Ligája-helyekért a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 20:32

A Barcelona után a Real Madridot is megizzasztotta a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 18:14

A Barcelona tartalékosan is megverte a Nikitscher nélküli Valladolidot

Spanyol labdarúgás
2025.05.03. 22:56

A Real Madrid Arda Güler góljával hozta a kötelezőt, és tapad a Barcelonára

Spanyol labdarúgás
2025.04.23. 23:28

Borja Iglesias remeklése ezúttal győzelmet ért a Celta Vigónak

Spanyol labdarúgás
2025.04.23. 20:58

Elképesztő összeget kereshet Raphinha, ha rábólint a szaúdi ajánlatra − sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.23. 18:16

Hiába az óriási fölény, a Barcelona csak egy góllal verte meg a Mallorcát

Spanyol labdarúgás
2025.04.22. 23:28
Ezek is érdekelhetik