Real: Zidane megerősítette, Hazard készen áll a játékra

Vágólapra másolva!
2020.02.15. 15:17
null
Eden Hazard újra készen áll a játékra (Fotó: AFP)
Megtartotta a Celta Vigo elleni vasárnapi találkozót megelőző sajtótájékoztatóját Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője. A 47 éves francia szakember elárulta, ismét készen áll a játékra Eden Hazard, a csapat belga támadója.


„A csapat nagyszerű játékossal erősödik azzal, hogy Hazard újra játszhat. Itt az ideje, hogy visszatérjen, ha a többiekkel edz, és jól van. Persze tény, hogy három hónapja nem játszott, de fizikailag készen áll a játékra” – mondta Zidane az újságíróknak.

Eden Hazard még 2019 novemberének végén, a PSG elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen kapott egy rúgást a jobb lábára, azóta nem lépett pályára. Visszatérése „jókor jön” a királyiaknak, hiszen a vasárnapi, Celta Vigo elleni és a jövő szombati, Levante elleni bajnoki után február 26-án jön a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első felvonása, majd március 1-jén a Barcelona érkezik a Santiago Bernabéu Stadionba.

SPANYOL LA LIGA
24. FORDULÓ
21.00: Real Madrid–Celta Vigo (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Gólt kapott a 94. percben, így már nem százszázalékos a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 21:20

A VAR három gólt is elvett a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2025.08.30. 23:23
Ezek is érdekelhetik