Real: Hazard sérülése után a belgák már az Eb miatt aggódnak

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.02.24. 12:50
null
Eden Hazard-nak három hónapot kell kihagynia (Fotó: AFP)
Roberto Martínez, a belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a goal.com-nak megerősítette a korábbi sajtóértesüléseket, melyek szerint Eden Hazard-nak véget ért a jelenlegi idény.

 

Mint megírtuk, Eden Hazard még 2019 novemberének végén, a PSG elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen kapott egy rúgást a jobb lábára, ami után a visszatérésére egészen szombat estig kellett várni – a belga klasszis ott volt Zinédine Zidane kezdőcsapatában a Levante elleni, 1–0-ra elveszített találkozón, ám ismét megsérült, ami miatt a 67. percben le kellett cserélni.

A klub a sérülést követő napon tájékoztatást adott a támadó állapotáról, eszerint Hazard jobb bokájában törést fedeztek fel. Noha a Real Madrid nem ecsetelte, mennyit kell kihagynia a sztárnak, Roberto Martínez, a belga válogatott szövetségi kapitánya hétfőn rossz híreket osztott meg a médiával: Hazard sérülése olyannyira súlyos, hogy a felépülése mintegy három hónapot vesz majd igénybe!


Amennyiben a szakember szavai igazak, az azt jelenti, hogy Eden Hazard-nak akár még a június 12-én kezdődő Európa-bajnokságon is kérdéses a szereplése, ugyanis a kontinenstorna előtt a futballista már egyáltalán nem tudna pályára lépni, mivel a La Ligában az utolsó bajnokiját épp három hónap múlva játssza a Real Madrid. Ha Hazard ott lenne az Eb-n, formája akkor is kérdéseket vetne fel, ami miatt talán nem véletlen, hogy a belgák már most elkezdtek aggódni csapatuk miatt.

Legfrissebb hírek

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
35 perce

Kong a vészharang a Real Madridnál, Xabi Alonso elveszíthette az öltözőt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
14 órája

A Rayo vendégeként botlott a Real Madrid, de marad az élen

Spanyol labdarúgás
17 órája

Az Atlético Madrid tartja jó formáját; kétgólos Villarreal-siker

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 22:57

Három vereség után nyert újra a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 18:17

Hiába törte meg a jeget a korábbi Real Madrid-center Elchében, Oyarzabal büntetője pontot ért a Real Sociedadnak

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 23:03

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28
Ezek is érdekelhetik