La Liga: Alcácer egyből betalált, kétgólos győzelmet aratott a Villarreal

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.02.02. 20:38
null
Paco Alcácer góllal debütált (Fotó: AFP)
Két góllal nyert a Villarreal az Osasuna vendéglátójaként vasárnap este a spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalában (3–1). A Sevilla marad a negyedik a tabellán, mert nem bírta legyőzni hazai környezetben az Alavést (1–1).

VILLARREAL–OSASUNA 3–1

A hazaiak célja az európai kupaporond kiharcolása, ennek érdekében csatárposzton Paco Alcácerrel erősítettek, aki Dortmundból tért vissza Spanyolországba. Az új szerzemény természetesen kezdőként lépett pályára, és az első félidő ráadásának első percében a vezetést is megszerezte újdonsült csapatának. Paco Alcácer egy indítás után szakadt el védőitől, és közelről nem hibázott (1–0).

A második félidő 48. percében az Osasuna végzett el szögletet, s a hosszú saroknál Aridane Hernández érkezett, és fejes góllal egyenlített (1–1). Sokáig nem örülhettek a vendégek, előbb az 54. percben Rubén Pena fektette el a védőjét a tizenhatoson belül, és lőtte ki a jobb alsó sarkot (2–1), majd öt perccel később büntetőhöz jutottak a hazaiak, s a csapatkapitány, Santi Cazorla nem hibázott, ezzel kétgólosra növelte az előnyt (3–1). A folytatásban az eredmény már nem változott, a Villarreal feljött a tabella 7. helyére.

SEVILLA–ALAVÉS 1–1

A hazaiak harmadikként kezdték a fordulót, ám a Getafe vasárnap délutáni győzelme miatt mindenképp három pontra volt szükségük, hogy meg is tartsák ezt a pozíciót. Ellenfelük a biztos bennmaradást célul kitűző Deportivo Alavés volt. A Sevilla már a meccs elejétől kezdve nyomás alatt tartotta a vendégeket, gyakori helyzeteit azonban nem tudta kihasználni.

Sőt, a második félidő 70. percében egy szabadrúgás-variációt követően a sevillai kapus, Tomás Vaclík ütötte ki balszerencsésen a labdát, ami Joselu elé pattant, aki megszerezte a vezetést az Alavésnek (0–1). Hét perccel később büntetőhöz jutottak a hazaiak, az argentin Lucas Ocampos eltalálta a megfelelő sarkot, így egyenlített a Sevilla (1–1). A győzelmet már nem tudta megszerezni, így lecsúszott a dobogó harmadik fokáról.

SPANYOL LA LIGA
22. FORDULÓ
Sevilla–Deportivo Alavés 1–1
(Ocampos 77. – 11-esből, ill. Joselu 70.)
Villarreal–Osasuna 3–1 (Paco Alcácer 45+1, Rubén Pena 54., Santi Cazorla 59. – 11-esből, ill. Aridane 48.)
KORÁBBAN
Athletic Bilbao–Getafe 0–2 (D. Suárez 36., J. Mata 50. – 11-esből)
Leganés–Real Sociedad 2–1 (Omeruo 49., Óscar 94., ill. Isak 20.)
Eibar–Real Betis 1–1 (Orellana 15. – 11-esből, ill. N. Fekir 7.)
SZOMBATON
Granada–Espanyol 2–1 (Machis 38., C. Fernandez 46., ill. De Tomas 27. – 11-esből)
Real Madrid–Atlético Madrid 1–0 (Benzema 56.)
Mallorca–Valladolid 0–1 (Enes Ünal 56.)
Valencia–Celta Vigo 1–0 (Soler 77.)

KÉSŐBB
Barcelona–Levante 2–1 (Fati 30., 32., ill. Rochina 92.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 22 14 7 1 40–13 +27 49
2. Barcelona 22 14 4 4 52–26 +26 46
3. Getafe 22 11 6 5 32–20 +12 39
4. Sevilla 22 11 6 5 28–21 +7 39
5. Valencia 22 10 7 5 33–29 +4 37
6. Atlético Madrid 22 9 9 4 22–15 +7 36
7. Villarreal 22 10 4 8 39–30 +9 34
8. Real Sociedad 22 10 4 8 37–30 +7 34
9. Athletic Bilbao 22 7 10 5 22–17 +5 31
10. Granada 22 9 3 10 27–29 –2 30
11. Osasuna 22 6 10 6 29–28 +1 28
12. Betis 22 7 7 8 30–34 –4 28
13. Levante 22 8 2 12 27–34 –7 26
14. Valladolid 22 5 10 7 18–24 –6 25
15. Alavés 22 6 6 10 23–32 –9 24
16. Eibar 22 6 6 10 21–30 –9 24
17. Mallorca 22 5 3 14 22–38 –16 18
18. Leganés 22 4 6 12 18–34 –16 18
19. Celta Vigo 22 3 8 11 17–31 –14 17
20. Espanyol 22 3 6 13 18–40 –22 15

 

Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
8 órája

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
11 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
13 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
23 órája

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 11:11
Ezek is érdekelhetik