Barcelona: kellemetlen dolog derült ki az új igazolásról

Vágólapra másolva!
2020.02.20. 19:14
null
Martin Braithwaite az interjú és a lenti kép készítésekor sem tudhatta, hogy egy nap ezek miatt kerülhet bajba (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona labdarúgócsapata csütörtökön az előzetes várakozásoknak megfelelően bejelentette Martin Braithwaite érkezését. Az interneten utána kutakodók érdekes fotóra és interjúra bukkantak – egyik sem fog tetszeni a katalánok szurkolóinak.

Braithwaite 2012-ben, még a dán Esbjerg játékosaként a dán Lokalavisen oldalán megjelenő kérdezz-felelek során elárulta, hogy kedvenc csapata éppen a Barcelona ősi riválisa.

– Melyik a kedvenc csapata?
– A Real Madrid.
– Mi a legnagyobb álma futballistaként?
– Hogy a Real Madridnál játszhassak.

Ezenkívül egy olyan fénykép is előkerült, amelyen a dán labdarúgó – aki a 19-es mezt viseli majd a Barcelonánál – egy Real Madrid-mezt viselő Simpson-figurával pózol. Az éles szemű szurkolók már el is árasztották hozzászólásokkal a csatár Instagram-oldalát.

Mint ismert, Braithwaite-et azért igazolta le a Barcelona, mert Ousmane Dembélé (és Luis Suárez) sérülésével megfogyatkozott csatárfronton. Emiatt a La Liga engedélyezte a gránátvörös-kékeknek, hogy egy játékost szerződtessen annak ellenére, hogy a téli átigazolási időszaknak vége.

Navid Molaaghaei on Twitter

Back when Braithwaite played at Esbjerg, he answered Real Madrid to the questions on where he'd like to play one day and what his favorite club is.



Michael Yokhin on Twitter

Martin Braithwaite answering questions back in 2011. Favourite club? Real Madrid. Biggest dream as a footballer? To play for Real Madrid. Welcome to Barcelona!

Look who I found In Madrid I love @thesimpsons

2,882 Likes, 176 Comments - Martin Braithwaite (@braithwaite_no1) on Instagram: "Look who I found In Madrid I love @thesimpsons "



Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17
Ezek is érdekelhetik