Barcelona: ismerős arcot igazolnának a Wolverhamptontól – sajtóhír

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.02.07. 06:49
null
Adama Traoré sebessége a PL-csapatok mellett korábbi nevelőegyesületét is lenyűgözte (Fotó: AFP)
A Király-kupától csütörtök este búcsúzó FC Barcelona keretére nyáron nagyobb átalakítás várhat: a Daily Mail információi szerint a katalánok már informálisan fel is vették a kapcsolatot a Premier League-ben szereplő Wolverhamptonnal, hogy Adama Traoré megszerzéséről egyeztessenek.

 

A 24 éves, spanyol korosztályos válogatott szélső a Barcában nevelkedett, az első csapatban azonban csak egyetlen bajnoki, összességében négy tétmérkőzés jutott neki. 2015-ben, 19 esztendős korában az Aston Villa csapott le rá, majd egy évvel később a Middlesbrough-nak adták tovább, 2018 nyara óta szerepel a Wolverhamptonban, amelynél az angol élvonal egyik legagilisebb szélsőjévé vált – futómennyiségével és indulósebességével, valamint egy az egy elleni eredményességével több topklub figyelmét is felkeltette az aktuális idényben.

A brit lap megjegyzi: apró bökkenő a Barca számára, hogy Traoré klubváltásainak hála, ma már nincs visszavásárlási záradéka a mali útlevéllel is rendelkező labdarúgóra.

Angliában korábban arról cikkeztek, hogy a Wolves 70-80 millió euró alatti ajánlatot meg sem hallgat a 2019–2020-as évadban eddig 24 bajnokin pályára lépő, négy gólt és hét gólpasszt elérő játékosáért. Az összeg néhány hete, a Liverpool állítólagos érdeklődése miatt került szóba.

Legfrissebb hírek

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
2025.08.02. 17:35

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
2025.07.30. 10:44

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01
Ezek is érdekelhetik