Barca: a sportigazgató kritizált, Messi nem hagyta szó nélkül

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.02.05. 09:04
null
Abidal (jobbra) Bartomeu elnökkel és Quique Setién vezetőedzővel (Fotó: AFP)
Interjút adott a Sport napilapnak Éric Abidal, az FC Barcelona korábbi labdarúgója és jelenlegi sportigazgatója. A francia sportvezető többek között Ernesto Valverde menesztésének okairól is beszélt, néhány állításával pedig heves reakciót váltott ki Lionel Messiből, a katalánok hatszoros aranylabdás legendájából, aki a közösségi oldalán üzent.

 

Mint ismert, a La Ligában címvédő egyesület január közepén menesztette Ernesto Valverdét, miután a Barca a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében 2–1-es vezetésről kikapott az Atlético Madridtól. A helyét Quique Setién vette át, akivel a csapat eddigi öt tétmérkőzéséből négyet megnyert, s csak egyet vesztett el.

„A mi feladatunk roppant fontos, mert sohasem tudhatod, mi történik a jövőben – idézi a Sport Éric Abidalt. Amikor sportigazgató lettem, elkezdtük elemezni a vezetőedző [Ernesto Valverde – a szerk.] munkáját, ám az elnökség hosszabbított vele. Bár ezzel nem volt gondunk, már ekkor láttuk jeleit annak, hogy valami nincs rendben. Nehéz ilyen döntéseket meghozni, ám a december tizennyolcadikai el Clásico [0–0] után elkezdtünk dolgozni az edzőváltáson.”

Messi az Instagramon reagált
Messi az Instagramon reagált

„Néztem a meccseket, s bár az eredményességgel nem volt nagy gond, a taktika és a játékosok hozzáállása nem volt megfelelő. Odafigyelek ezekre a részletekre. Sok játékos elégedetlen volt, többen nem dolgoztak elég keményen, és kommunikációs problémák is akadtak. Az edző és az öltöző kapcsolata mindig jó volt, de voltak olyan jelek, amiket korábbi futballistaként megéreztem. Jeleztem ezt a vezetőség felé, s a döntés megszületett” – tette hozzá a világbajnoki ezüstérmes Abidal, aki játékosként 2007 és 2013 között erősítette a Barcelonát.

Abidal kritikájára Lionel Messi felkapta a fejét. Bár az argentin klasszis ritkán szólal meg a médiában, ezúttal az Instagram-oldalán írta le gondolatait.

„Őszintén nem szeretek így reagálni, ám mindenkinek vállalnia kell a felelősséget a tetteiért és döntéseiért. Először is rajtunk, játékosokon múlik, mi történik a futballpályán, s mi vagyunk, akik elsőként megérzik, ha valami nincs rendben. A sportvezetőknek is tisztában kell lenniük a saját kötelezettségeikkel és felelősséget kell vállalniuk a döntéseikért. Ha valaki a játékosokról beszél, mondjon neveket, mert így mindenkit besároz és hamis állítások terjednek el” – jelent meg Messi oldalán az Abidallal készült cikk reakciójaként.

A bajnokságban 22 forduló után a Barca hátránya három pont az éllovas Real Madrid mögött. A Király-Kupa negyeddöntőjében a katalánok csütörtökön az Athletic Bilbao vendégeként lépnek pályára, míg a Bajnokok Ligájában a Napoli vár a Barcára a legjobb 16 között.

Legfrissebb hírek

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
21 órája

Lionel Messit Szaúd-Arábiába csábítják – sajtóhír

Minden más foci
Tegnap, 10:51

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Klub-vb: Messit dicsérte, Beckhaméket lehúzta Wenger

Klub-vb
2025.06.30. 10:31

IFFHS: Lionel Messi sohasem esett ki a csoportkörben

Klub-vb
2025.06.28. 11:39
Ezek is érdekelhetik