Barcelona: a klub már Xavival tárgyal Katarban – sajtóhír

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.01.11. 19:35
null
Minden jel arra utal, hogy Xavi a Barcelona edzője lesz – az a kérdés, mikor (Fotó: AFP)
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Xavi hamarosan visszatér Barcelonába, amelynek a vezetőedzője lehet. Jelenlegi klubja, a katari al-Szadd sportigazgatója már sok szerencsét is kívánt neki az új kalandjához.

 

Mint megírtuk, a Barcelona küldöttsége Katarba utazott, hogy a korábbi Barcelona-játékosról tárgyaljon jelenlegi klubjával. Az al-Szadd korábban is elismerte, hogy a katalán klub érdeklődik az edző iránt, a közleményben még az szerepelt, hogy a katari klub kezében a döntés.

A csapat sportigazgatójának legfrissebb nyilatkozata viszont már azt sugallja, hogy elengedik Xavit.

„Xavi és a Barcelona már egymással tárgyal. Sok sikert kívánunk neki, akárhol is folytatja” – idézik a spanyol sajtóban Muhammad Gulam al-Balusi sportigazgatót.

Felgyorsultak az események, és most arról folynak a találgatások, hogy Xavi azonnali hatállyal veszi át a Barcelona irányítását, vagy csak a nyáron.

Az Atlético Madrid elleni Barcelona-vereség után bővebben is írtunk Valverde helyzetéről, ezt az összefoglalót IDE KATTINTVA olvashatja.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik