Játékossors: az MU és a Barca kiszemeltje váltani szeretne

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.12.26. 09:45
null
Dani Olmo (balra) váltani készül (Fotó: AFP)
Dani Olmo úgy érzi, lejárt az ideje Zágrábban. A 21 esztendős egyszeres válogatott spanyol szélső a Jugones című spanyol tévéműsorban beszélt arról, hogy teljesítette a céljait a Dinamo Zagrebnél, és szeretne új kihívások után nézni – egy új csapatnál.

 

„Az előző nyár ideális időpont lett volna a következő lépés megtételéhez – mondta Olmo. – Végül nem történt meg, de nem is bántam, mert a Bajnokok Ligájában akartam játszani, ez pedig megadatott a Dinamóval. Most viszont úgy érzem, lejárt az időm a csapatnál. Meg kell tennem a következő lépést a karrieremben, hogy még tovább tudjak fejlődni.”

A spanyol szélső iránt nevelőegyesülete, az FC Barcelona mellett a Manchester United is élénken érdeklődik – legalábbis a sajtóhírek szerint.

„Őszinte leszek, nem tudok semmit a Unitedről. Ezeket az ügyeket a menedzserem, Andy Bara és édesapám intézik. Pletykákkal nem terhelem magam” – idézte a goal.com a középpályás nyilatkozatát.

Olmo augusztusban a Ferencváros elleni BL-selejtező mindkét mérkőzésén pályára lépett és be is talált a zöld-fehéreknek zágrábiként.

A labdarúgó novemberben debütált aspanyol válogatottban, a Málta ellen 7–0-ra megnyert Eb-selejtezőn gólt is szerzett.

Dani Olmo 2015 óta futballozik a Dinamóban, 124 tétmérkőzésen 34 gólig jutott a csapatnál.

Legfrissebb hírek

A Liverpool és a Leverkusen megegyezett Quansah átigazolásáról – sajtóhír

Angol labdarúgás
5 órája

„Jönni akar, mi pedig megpróbáljuk megszerezni” – a Barcelona sportigazgatója Nico Williams átigazolásáról

Spanyol labdarúgás
8 órája

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.20. 20:00

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.06.19. 17:31

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
2025.06.18. 14:27

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
2025.06.17. 22:25

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21
Ezek is érdekelhetik