Real: Pérez nagyot álmodna, Liverpoolból jöhet Bale utódja

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.11.04. 10:42
null
Mohamed Szalah egyelőre csak a Liverpool idegenbeli szerelésében futballozik fehérben. Nyáron ez megváltozhat? (Fotó: AFP)
A Don Balón beszámolója szerint Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke Mohamed Szalah megszerzésével építené tovább az új galaktikusnak szánt csapatot. A spanyol lap megjegyzi: a „királyiak” 130 millió eurót sem sajnálnának az egyiptomi „fáraóért”.

 

Pérez elképzelése szerint Szalah Gareth Bale helyét vehetné át a Zinédine Zidane(?) irányította csapat keretében. A walesi szélső ugyan az ősz közepén visszaverekedte magát a Real kezdőjébe, a hírek szerint azonban egyre több konfliktusa van csapattársaival és a francia vezetőedzővel egyaránt, így megfelelő ajánlat esetén sem ő, sem a madridi menedzsment nem akadályozná a távozását.

Szalah megszerzése már többször szóba került Madridban, igaz, a 2018-as Bajnokok Ligája-döntőben Sergio Ramos és közte történtek után elültek a pletykák. A Don Balón szerint a Real most 130 millió eurót ajánlana az egyiptomiért. A lap megjegyzi, mivel Szalah nyáron már betölti a 28. életévét is, így talán az utolsó nagy lehetősége jön arra, hogy még egy topligában és európai élcsapatnál kipróbálja magát.

A futballista érkezése Pérez „új galaktikusokról szóló” tervébe passzolna, s a klubelnök szerint a Chelsea-től idén nyáron 100 millió euróért cserébe, hasonló korban megszerzett Eden Hazard ideális párja lenne a pálya másik szélén.

Szalah 2018 júniusában hosszabbított a Liverpoolnál, megállapodása 2023-ig szól.

Legfrissebb hírek

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
21 órája

Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve – így ünnepelte bajnoki címét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.05.25. 21:03

Szalah újabb egyéni díjakat söpört be Angliában

Angol labdarúgás
2025.05.24. 13:09

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

„Eddig mindig nyertem valamit a második évemben” – Postecoglou szavaira emlékeztek játékosai

Európa-liga
2025.05.22. 12:18

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

Aranycipő: Mbappé már Gyökeres sarkában, de Szalah is esélyes a végső győzelemre

Minden más foci
2025.05.19. 11:07

Mohamed Szalah nem mondott le az Aranylabdáról

Angol labdarúgás
2025.05.19. 09:27
Ezek is érdekelhetik