Barcelona: Dembélé idén már nem léphet pályára – sajtóhír

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2019.11.29. 16:33
null
Dembélét a Dortmund elleni BL-meccs 26. percében kellett lecserélni (Fotó: AFP)
Ousmane Dembélé újabb sérülést szenvedett, ezúttal az FC Barcelona szerdai BL-csoportmérkőzésén, amit a Barca a támadó korábbi klubja, a Borussia Dortmund ellen vívott. A katalán együttes hivatalos közleményt még nem adott ki a játékos állapotáról, de úgy fest, legkorábban 2020-ban térhet vissza a pályára.

Az FC Barcelona 2017-ben 125 millió euróért vette meg a francia labdarúgót, aki azóta sem jutott meghatározó szerephez. A Sport című barcelonai sportnapilap szerint „Dembélé problémát jelent a Barcelonának", utalva ezzel a szélső sorozatos sérüléseire. Az újság közölte: Dembélé 27 hónapja a katalánok játékosa, ebben az időszakban a mostani már a kilencedik sérülése. Első idényében 27, a másodikban 14 mérkőzést kellett sérülései miatt kihagynia, a mostaniban hatot sérülés, további kettőt eltiltás miatt.

A mostani hírek szerint ezúttal is izomsérülést szenvedett a támadó, akit így bizonytalan idei ismét nélkülözni készül a Barca. Dembélé így a hétvégi, Atlético Madrid elleni idegenbeli rangadót, az Inter elleni utolsó BL-csoportmeccset és a decemberi 18-i el Clásicót is kihagyja.

 

Legfrissebb hírek

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18
Ezek is érdekelhetik