Barcelona: ezt mondta Dembélé a bírónak, kihagyhatja a Clásicót

Vágólapra másolva!
2019.10.07. 08:39
null
Dembélé (jobbra) a következő bajnoki mérkőzéseket kivételesen nem sérülés miatt hagyhatja ki (Fotó: Getty Images)
Egynél több meccses eltiltást kaphat, így lemaradhat a Real Madrid elleni rangadóról Ousmane Dembélé, az FC Barcelona francia szélsője, akit Antonio Mateu Lahoz játékvezető szövegelésért azonnali piros lappal kiállított a Sevilla elleni vasárnap esti mérkőzés (4–0) hajrájában. A spanyol sajtó azóta kiderítette, mit mondhatott a 22 esztendős támadó a bírónak.

A katalánok harmadik gólját szerző Dembélének a 88. percben mutatta fel a piros lapot Mateu Lahoz játékvezető, amikor a francia futballista tett felé egy megjegyzést Ronald Araújo kiállítása miatt.

És hogy mi volt ez a megjegyzés?

„Rossz bíró vagy. Nagyon rossz” – mondta Dembélé az önérzetes játékvezető hírében álló Lahoznak a Marca és a Sport információi szerint.

A fiatal támadó kiállításáról az újságírók a meccset követő sajtótájékoztatón megkérdezték Ernesto Valverdét, a Barca vezetőedzőjét is.

„Nem tudom, mit mondott, de nem lehetett túl hosszú mondat, mert Dembélének meggyűlik a baja a spanyol nyelvvel” – felelte Valverde.

Kérdés, hogy az FC Barcelona játékosa hány meccses eltiltást kap a spanyol szövetségtől megnyilvánulása miatt. A Marca emlékeztet, Diego Costát az előző idényben nyolc mérkőzésre meszelték el a játékvezető megsértéséért, igaz, a spanyol támadó sokkal súlyosabb szavakat (Rász.rok a k…a anyádra) vágott a bíróhoz.

A madridi lap hozzáteszi, Dembélééhez hasonló kijelentése miatt Michael Krohn-Dehlit, a Deportivo La Coruna futballistáját kétmeccses eltiltással sújtották az előző idényben, ahogy korábban Gabriel Pires és Fabián Orellana is két mérkőzést volt kénytelen kihagyni, amiért rossznak minősítette a játékvezető munkáját.

Amennyiben Dembélé valóban több mint egymeccses eltiltást kap, akkor nemcsak a soron következő, Eibar elleni találkozóról, hanem a Real Madrid elleni október 26-i rangadóról, az el Clásicóról is lemarad.

FC BARCELONA–SEVILLA 4–0

SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ

FC Barcelona–Sevilla 4–0 (L. Suárez 27., Arturo Vidal 32., O. Dembélé 35., Messi 78.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 8 5 3 16– 8 +8 18
2. FC Barcelona 8 5 1 2 20–10 +10 16
3. Atlético Madrid 8 4 3 1 7– 4 +3 15
4. Granada 8 4 2 2 15–10 +5 14
5. Real Sociedad 8 4 1 3 13– 9 +4 13
6. Sevilla 8 4 1 3 10–11 –1 13
7. Athletic Bilbao 8 3 3 2 7– 4 +3 12
8. Valencia 8 3 3 2 12–12 0 12
9. Villarreal 8 3 2 3 19–13 +6 11
10. Levante 8 3 2 3 10–10 0 11
11. Osasuna 8 2 5 1 7– 7 0 11
12. Getafe 8 2 4 2 12–12 0 10
13. Valladolid 8 2 4 2 7– 8 –1 10
14. Eibar 8 2 3 3 10–10 0 9
15. Celta Vigo 8 2 3 3 5– 9 –4 9
16. Betis 8 2 3 3 11–16 –5 9
17. Alavés 8 2 2 4 5– 9 –4 8
18. Mallorca 8 2 1 5 6–12 –6 7
19. Espanyol 8 1 2 5 4–14 –10 5
20. Leganés 8 2 6 4–12 –8 2
Legfrissebb hírek

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
3 órája

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
6 órája

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
10 órája

Nico Williams nélkül nem megy az Athletic Bilbaónak

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 23:01

Eddig tartott a hibátlan idény: őrült, hétgólos fővárosi derbin ütötte ki az Atlético a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 18:24

La Liga: a Getafe ikszelt hazai pályán a Levantéval

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 16:17

Megszületett az első gól nélküli döntetlen a spanyol bajnokságban – továbbra is nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 22:56

Dembélé simán előzte meg Yamalt – megvannak az Aranylabda pontszámai

Minden más foci
2025.09.26. 20:37
Ezek is érdekelhetik