Barcelona: Puyol nemet mondott a sportigazgatói felkérésre

Vágólapra másolva!
2019.09.26. 10:58
null
Puyol otthonaként tekint a Barcára, de egyelőre nem tér vissza a klubhoz (Fotó: AFP, archív)
Az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetősége Carles Puyolt kérte fel sportigazgatónak, de a klub korábbi játékosa nemet mondott.

 

A 2014-ben visszavonult Puyol korábban dolgozott az FC Barcelonánál, méghozzá az akkori sportigazgató, Andoni Zubizarreta asszisztenseként – 2015 januárjában azonban távozott. A katalánok szerették volna, ha sportigazgatóként tér vissza a teljes profi pályafutását a klubnál töltő korábbi védő, de ő elutasította az ajánlatot.

„Nagyon sokat gondolkodtam rajta, végül nem fogadtam el a klub ajánlatát. Nehéz döntés volt, mindig mondtam, hogy szeretnék visszatérni ide, mert otthonomként tekintek a Barcára. Különböző személyes projektjeim miatt azonban nem tudnék annyi energiát fektetni, amennyit ez a pozíció megkíván. Köszönöm a klubnak, hogy egy ilyen nagy felelősséggel járó pozícióval bízott volna meg” – olvasható Carles Puyol közösségi oldalán.


Pep Segura általános igazgató a nyáron távozott, a sportszakmai feladatokért Éric Abidal és Patrick Kluivert a felelős jelenleg.

A címvédő FC Barcelona hat forduló után tíz ponttal az 5. helyen áll a La Ligában, a Bajnokok Ligája csoportkörét a Borussia Dortmund elleni gól nélküli döntetlennel kezdte.

Puyol a héten Magyarországra látogat, Budapesten és Nyíregyházán is népszerűsíti a teqballt. Részletek itt!

Legfrissebb hírek

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Barcelona: nagyon fogy Yamal új meze

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 13:45
Ezek is érdekelhetik