Barcelona: a Napoli spanyolja a kiszemelt jövő nyárra – sajtóhír

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.09.27. 15:02
null
Fabián Ruiz idén nyáron U21-es Európa-bajnokságot nyert a spanyol válogatottal (Fotó: AFP)
Spanyol sajtóértesülések szerint Fabián Ruiz, a Napoli spanyol válogatott labdarúgója lesz az FC Barcelona első számú célpontja a jövő nyári átigazolási időszakban.

 

A hírről a Mundo Deportivo barcelonai sportnapilap pénteken a címlapján számolt be.

Megjegyzik, Éric Abidal, a katalán egylet sportigazgatója a múlt hét végén a helyszínen tekintette meg a nápolyiak Lecce elleni idegenbeli bajnokiját (4–1), amelyen Fabián Ruiz gólt szerzett.

A 23 éves középpályás tavaly nyáron 30 millió euróért szerződött a Betisből a Napolihoz, első idényében 40 tétmérkőzésen hét gólt szerzett és három gólpasszt adott az olasz csapatban. Idén júniusban bemutatkozhatott a spanyol A-válogatottban, majd a hónap végén Európa-bajnokságot nyert az U21-es nemzeti együttes tagjaként.

A Mundo Deportivo arról ír, a Barcelona vezetősége Fabián Ruizban látja az ideális játékost a középpályássor megerősítésére, hozzátéve, hogy ebben a csapatrészben Sergio Busquets (31), Arturo Vidal (32) és Ivan Rakitic (31) is a 30-as éveiben jár már.

A Napoli álláspontja, hogy a futballista nem eladó, de egy 70 millió eurót is meghaladó ajánlat a hírek szerint gondolkodóba ejthetné az olasz klub elöljáróit.

A Mundo Deportivo pénteki címlapja
A Mundo Deportivo pénteki címlapja

 

Legfrissebb hírek

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
8 órája

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
11 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 08:26

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:11

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39
Ezek is érdekelhetik