Real Madrid: Mendy után a másik új igazolás is megsérült

Vágólapra másolva!
2019.08.14. 15:12
null
Rodrygo is megsérült, ő a negyedik „áldozata” a Real Madrid felkészülésének az idény kezdete előtt (Fotó: AFP)
Megsérült Rodrygo, a Real Madrid labdarúgócsapatának a nyáron 45 millió euróért érkező igazolása. A 18 éves brazil támadónak ráadásul ugyanaz a sérülése, mint a júliusban megsérült szintén új szerzeményé, Ferland Mendyé.

 

Mendy még július végén, az Arsenal elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett combizomsérülést. A 24 éves játékos azóta sem épült még fel, és várhatóan a hétvégi, Celta Vigo elleni bajnoki nyitányon sem lehet ott.

Hasonlóan balszerencsésen járt a madridiak másik nyári szerzeménye, Rodrygo is, akinek pontosan ugyanaz az izom sérült meg a combjában, mint a francia balhátvédnek – derül ki a klub hivatalos közleményéből.

A Real Madrid játékosaira rájár a rúd a 2019–2020-as idény előtt: Marco Asensiónak elszakadt a térdszalagja, Brahim Díaz szinte az egész felkészülést kihagyta, és emellé társul még a két új igazolás sérülése is.

Legfrissebb hírek

Sem Neymar, sem Rodrygo – íme, Ancelotti első brazil kerete!

Minden más foci
2025.05.27. 10:26

A történelem legnagyobbja a bolygó legnagyobb csapatánál – sajtóreakciók Ancelotti brazil kapitányi kinevezésére

Minden más foci
2025.05.13. 11:27

Angliából figyelik a Real brazil sztárját – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 15:40

Kiengedték a kórházból a MotoGP bajnokát

Egyéb autó-motor
2025.04.23. 11:45

Real Madrid: Mendy és Ceballos sem épül fel az Arsenal elleni BL-visszavágóra – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 13:35

„Kaptak egy leckét, megtáncoltattuk őket” – Julián Álvarez a brazilok legyőzése után

Foci vb 2026
2025.03.26. 09:28

Rodrygo: Csodálatos történetet írhatunk

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 12:00

Rodrygo lenyűgöző társasághoz csatlakozott; az Arsenal BL-történelmet írt hét góljával

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 12:33
Ezek is érdekelhetik