Barca: megegyeztek, U21-es Európa-bajnok jön – sajtóhír

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.03. 14:21
null
Junior Firpo éppen a Barcelona ellen szerzett gólját ünnepli 2018 novemberében (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóhírek szerint az FC Barcelona labdarúgócsapata megegyezett Junior Firpóval, a Real Betis balhátvédjével, aki hamarosan aláír a katalánokhoz.

 

Többek között a Mundo Deportivo, illetve a spanyol futballban járatos újságírók közül Gerard Romero és Fabrizio Romano is beszámolt róla, hogy megköttetett a megállapodás. A 22 éves futballista 18 millió euróért vált klubot, amely összeg akár 25 millióig is felkúszhat különböző feltételek teljesülése esetén.

A játékos még szombaton elbúcsúzik a társaitól Sevillában, és várhatóan a hétvégén megérkezik Barcelonába, már csak az utolsó simítások vannak hátra a szerződését illetően.

A dominikai születésű Junior Firpo 2014 óta tartozik a sevillai zöld-fehér klub kötelékébe – a felnőttek között a legutóbbi az egyetlen teljes idénye. A bajnokságban, a kupában és az Európa-ligában egy évad alatt összesen 43 meccsen jutott szóhoz, öt gólt és hét gólpasszt jegyzett. Eredeti posztja balhátvéd, ám szélső és belső középpályásként is lehet rá számítani.

A spanyol U21-es válogatottban is pályára lépett már, sőt idén U21-es Európa-bajnoki címet ünnepelhetett. Érdekesség, hogy egyik Betis-gólját éppen a Barcelona ellen szerezte – a 2018–2019-es La Liga-idény 12. fordulójában a sevillai csapat végül 4–3-ra le is győzte a Barcát.

Frenkie de Jong, Antoine Griezmann és Neto után ő lehet a gránátvörös-kékek negyedik nyári igazolása.

Fabrizio Romano on Twitter

Junior Firpo to Barcelona, here we go! Total agreement reached with Betis, last details and the deal will be completed. #FCB #Barcelona https://t.co/25LzivPqoO


 

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13
Ezek is érdekelhetik