Real Madrid: Jovics és Hazard után megvan az újabb érkező – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.12. 20:51
null
Ferland Mendy (jobbra) a következő idényben Real-mezben küzdhet a Barcelona játékosaival (Fotó: AFP)
A Real Madrid labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződteti az Olympique Lyontól a háromszoros francia válogatott védőt, Ferland Mendyt.

 

Mendy a hivatalos bejelentés szerint hatéves szerződést írt alá Madridban.

A Real közleménye ugyan nem tér ki az átigazolási díjra, de a Lyon honlapjának beszámolója szerint 48 millió euró, valamint egyéb bónuszok teljesülése esetén további 5 millió euró Mendy vételára.

A francia balhátvéd a Paris Saint-Germainben (is) nevelkedett, ám a Le Havre-ban lett profi labdarúgó. A Lyon 2017 nyarán ötmillió euróért vásárolta meg Mendyt, aki az OL színeiben 79 tétmérkőzésen lépett pályára, összesen három gólt szerzett és hét gólpasszt adott. Mendy a 2018–2019-es idényben 44 tétmérkőzésen szerepelt. Az új igazolást június 19-én mutatják be a tervek szerint.

A Real Madrid az elmúlt napokban jelentette be a Chelsea-től érkező Eden Hazard, valamint a Frankfurtból szerződtetett Luka Jovics megszerzését. Az már tavasszal hivatalos lett, hogy a legutóbb a Portóban futballozó Éder Militao július elsejétől szintén Madridban folytatja.

Real Madrid C.F. on Twitter

#WelcomeMendy https://t.co/HdXyDLS4hd



Legfrissebb hírek

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
20 órája

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56

A szerb válogatottsági rekorder Dusan Tadics is az arab világba szerződött

Minden más foci
2025.08.09. 11:41

Maguire marad az MU-nál, a Chelsea fiataljait figyeli a Dortmund – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.05. 22:02

A Milantól távozó válogatott csatár az AEK Athénban folytatja

Minden más foci
2025.08.05. 12:18
Ezek is érdekelhetik