Real: az exjátékos odaszólt a klubnak Jovics kapcsán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.07. 15:11
null
Mijatovics szerint Jovicsnak szüksége van némi időre a beilleszkedéshez (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Real Madrid hivatalosan is bejelentette Luka Jovics szerződtetését. A Frankfurttól érkező támadó hat évre írt alá a spanyol fővárosban – ám úgy tűnik, nem mindenki örül az átigazolásnak.


A királyi gárdánál korábban három évig futballozó korábbi futballista, Predrag Mijatovics nem biztos abban, hogy a Real Madrid jól döntött az átigazolás kapcsán.

„Cseréket igazolunk. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy Zidane ismeri Jovicsot, a franciának rengeteg dolga lesz” – mondta Mijatovics a Cadena SER spanyol rádióállomás El Larguero nevű műsorában, de hozzátette, szurkol a 21 éves játékosnak.

„Ismerem Jovicsot, igazi gólvágó. Fiatal, így időt kell neki adnunk, hogy beilleszkedjen, de nagyon hasznos futballista lehet. Azt viszont ne várjuk el, hogy az első idényében húsz gólt szerez.”

Luka Jovics remek idényt futott, 48 tétmérkőzésen 27 gólt és hét gólpasszt jegyzett az Eintracht színeiben. Ősszel a Fortuna Düsseldorf ellen mesterötöst jegyzett – mindezzel pedig több európai élcsapat figyelmét is felkeltette. Az Eintracht Frankfurt áprilisban jelentette be, hogy élt opciós jogával, és kölcsön után végleg megszerezte a Benficától a szerb támadót (a hírek szerint 7 millió euróért), aki 2025 nyaráig írt alá, ám néhány napja a Real Madrid bejelentette az érkezését.

Legfrissebb hírek

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Alaba ismét megsérült, idén már harmadszor

Klub-vb
2025.06.27. 20:54

FC Barcelona: küszöbön Frenkie de Jong hosszabbítása

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 16:17

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21

Sikerült megoldani a finanszírozást, két éven belül befejezik a Valencia új, de félkész stadionját – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 21:31

La Liga: kirúgták a spanyol bírói testület két fejesét

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 13:54

La Liga: augusztusban tér vissza otthonába az FC Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.25. 12:31
Ezek is érdekelhetik