Barca: Messi viszontlátná Neymart a csapatban – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.19. 11:29
null
Neymar két év után ismét a Camp Nouban köthet ki (Fotó: AFP)
Spanyol lapértesülések szerint Lionel Messi megkérte az FC Barcelona elnökét, Josep Bartomeut, hogy mindenképp hozza vissza Neymart a PSG-ből. Az üzletbe a katalán klub akár Antoine Griezmannt is bevonhatja, aki azonban még mindig az Atlético Madrid játékosa.

 

Az El Mundo szerint Messi arról beszélt Bartomeuval, hogy igazolja át Neymart, aki 2017-ben hagyta el a katalánokat. További értesülések szerint az FC Barcelona elnöke már dolgozik az üzleten, amely közel sem lesz egyszerű. A PSG elnöke ugyan eladná a brazil világsztárt, ám legalább annyi pénzt szeretne kapni érte, amennyit két évvel ezelőtt kifizettek a Barcának, azaz 222 millió eurót.

A spanyol klub állítólag Griezmannt is bevonná az átigazolásba, akivel már márciusban megegyezett a katalán csapat – eztMiguel Ángel Gil Marín, az Atlético vezérigazgatója mondta. A megállapodás szerint Griezmann július 1-jén csatlakozna a Barcához, s ez nem véletlen. Ettől a naptól kezdve ugyanis a francia játékos kivásárlási ára 200 millió euróról 120 millió euróra csökken, erre szeretne lecsapni Bartomeu.

A Camp Nou öltözőjében nem lelkesedtek a világbajnok támadó átigazolásáért, ezért azonnal tovább is passzolhatják Griezmannt Párizsba a Neymar-üzlet részeként. A 28 éves csatár értéke fedezné a brazil klasszis árának több mint a felét, az FC Barcelona elnökének azonban még mindig számolnia kell Neymar fizetésével, ami évi csaknem 37 millió euró.

Legfrissebb hírek

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
Tegnap, 8:56

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18

Kölcsönadta Yaakobishvili Áront a Barcelona – hivatalos

Légiósok
2025.07.15. 12:47

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
2025.07.13. 23:19

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

Aggasztó Lamine Yamal pályán kívüli viselkedése

Spanyol labdarúgás
2025.07.13. 11:52
Ezek is érdekelhetik