Real Madrid: Ronaldo szívességet kért, sztárt vinne csapatába – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.05.24. 11:38
A brazil Ronaldo 2018 szeptemberében vásárolta meg a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Valladolid együttesének 51 százalékát, és a hírek szerint a brazil többségi tulajdonos emiatt most kérne egy szívességet korábbi csapatától, a Real Madridtól.

Ronaldo egyelőre nem szólt bele igazán új klubja működésébe, lassan azonban szeretné magasabb szintre emelni a 2018–2019-es idényben a kieséstől épp megmenekülő Real Valladolidot.

Az As beszámolója szerint az első nagy lépése az lenne, hogy elcsábítaná a Real Madridtól Vinícius Júniort.

Egybehangzó spanyol lapértesülések szerint a blancók bár elégedettek a fiatal brazil teljesítményével, a következő idényre szeretnék kölcsönadni valamelyik spanyol élvonalbeli klubhoz, hogy még egy kicsit szokja a bajnokság ritmusát.

Ez adta az ötletet Ronaldónak, hogy kérjen egy szívességet régi együttesétől: a brazil ugyanis szeretné, ha a Valladolid lenne a kiválasztott, elvégre a csapat tökéletesen megfelelne Viníciusnak és elvileg a Real Madridnak is, így mindenki jól járna.

Vinícius bemutatásán is ott volt Ronaldo (Fotó: AFP)
Vinícius bemutatásán is ott volt Ronaldo (Fotó: AFP)

Igaz, annyi trükk van a dologban, hogy valószínűleg a fizetése nagy részét a madridiaknak kellene állniuk.

A brazil legenda egyébként a mai napig remek kapcsolatot ápol korábbi klubjával, és rendszeresen találkozik Florentino Pérezzel, a madridiak elnökével, sőt, pont Vinícius bemutatásán is részt vett a Santiago Bernabéu Stadionban.

Így tehát elvileg minden adott az átigazoláshoz. Az egyetlen, ami megakadályozhatja a kölcsönszerződés létrejöttét, az az, ha a Real Madridnak nem sikerül klasszis támadót szerződtetnie a nyáron, ez esetben ugyanis Vinícius valószínűleg marad a királyiaknál.

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09

Újabb Juventus-játékost szerződtetett a Nottingham Forest

Angol labdarúgás
2025.08.30. 11:55
Ezek is érdekelhetik