Real: bármikor bejelenthetik a csatár érkezését – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.17. 12:18
null
Jovics 27 gólt szerzett a jelenlegi idényben (Fotó: AFP)
A Sky Sports értesülései szerint a Real Madrid 60 millió euróért megvásárolta Luka Jovicsot az Eintracht Frankfurtból, a szerb támadó öt évre ír alá.

 

A Sky Sports már kész üzletként kezeli, hogy Luka Jovics a Real Madridba igazolt az Eintracht Frankfurtból. Bár hivatalos bejelentés még nem történt, a Sky szerint a szerb csatár nagyjából 60 millió euróba került a madridiaknak, a 21 éves tehetség pedig ötéves szerződést írt alá, évi 10 millió euróért.

Jovics tavaly nyáron került a Frankfurthoz kölcsönbe a Benficától, a németek pedig éltek opciós jogukkal, és egy év után 7 millió euróért megvásárolták a portugáloktól. Az Eintrachtnak minden bizonnyal további 12 millió eurót kell fizetnie a Benficának, amennyiben Madridban bejelentik a fiatal játékos érkezését.

Jovics a jelenlegi idényben 47 tétmérkőzésen 27-szer volt eredményes, valamint hét gólpasszt is kiosztott a Frankfurt színeiben.

Legfrissebb hírek

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:00

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.06.19. 17:31

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
2025.06.17. 22:25

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
2025.06.16. 20:01

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2025.06.16. 13:16

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25
Ezek is érdekelhetik