La Liga: kivásárlási ár nincs, a klublegenda hosszabbított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.22. 14:01
Szerződést hosszabbított a spanyol élvonalbeli Athletic Bilbao labdarúgócsapata Aritz Adurizzal – közölte hivatalos honlapján a klub. A 38 éves csatár így az előttünk álló idényben is a baszkoknál futballozik.

Aritz Aduriz 12. idényére készül az Athletic Bilbaóban, 2012–2013-as visszatérése óta sorozatban nyolcadik, és minden bizonnyal utolsó idénye lesz a 2019–2020-as a klubnál. A klublegendának számító, 38 éves csatár 390 tétmérkőzésen 171 gólt szerzett eddig a baszk alakulatban, amivel az örökranglistán a hatodik.

A 38. életévét februárban betöltő, 13-szoros spanyol válogatott Aritz Aduriz kétszer (2015, 2016) is megkapta a spanyol bajnokság leggólerősebb hazai játékosának járó Zarra-díjat, kétszer (2016, 2018) gólkirály volt az Európa-ligában, ám a most véget ért spanyol idényben csak két gólt szerzett – igaz, térdsérülése miatt csupán 20 bajnokin lépett pályára.

A rutinos támadó minden bizonnyal utolsó profi idényét játssza majd, így a Bilbao közleménye szerint kivásárlási ár sem szerepel a szerdán aláírt szerződésében.




Legfrissebb hírek

„Ikonikus futam, amelyet mindenki szeret” – itt az F1 bejelentése a Monacói Nagydíjról!

F1
2025.09.05. 14:14

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik