FFT: aki Xavit is pótolhatja – Frenkie de Jong

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.25. 16:36
null
Frenkie de Jong a következő idénytől már a Barcelonát erősíti (Fotó: AFP)
A Barcelona fellélegezhet: Frenkie de Jong júliustól már a sorait erősíti. A FourFourTwo váltott vele néhány szót a Camp Nout megjáró ajaxos elődökről és persze a Real Madrid felett aratott diadalról.

 

Alex Ferguson és David Moyes példáján okulva tudjuk, hogy egy mestert nem mindig a tanítvány követ, de azért nem rossz, ha az embert a saját elődje is támogatja.

„Frenkie de Jong jó játékos, jó vásár volna a Barcelonának – jelentette ki Xavi, aki a Barcelonánál töltött 17 éve alatt annyi trófeát zsebelt be, hogy az el sem férne a kandallópárkányon. – Nem veszíti el a labdát, és már a vérében van a Barcelona, hiszen az Ajaxból jön. Rengeteg játékosunk érkezett onnan.”

A négyszeres Bajnokok Ligája-győztes középpályást decemberben kérdezték az Ajax ifjú titánjáról. De Jongról rég tudni lehetett, hogy Katalóniában köt majd ki, pedig az igazoláskor még csak 40-szer lépett pályára az első osztályban. Egyesek még azt is megkockáztatták, hogy a huszonegy esztendős holland középpályás képes lesz Xavit is pótolni.

„Persze, hallottam – mondja De Jong, amikor felidézzük neki Xavi szavait. – Bárkinek jólesne, ha egy olyan játékos dicsérné meg, mint ő. Sok középpályásra néztem fel kiskoromban, és ő is köztük volt.”

A Barcelona nyilván nem a veterán előd kijelentésére alapozva hozta meg a döntést, ám az biztos, hogy ez sem ártott. Egy hónappal később a holland tehetség aláírta a szerződést, melynek értelmében nyáron már az új csapatával edz majd.

Két hónappal később De Jong olyat tett, ami megalapozta a népszerűségét a Barcánál. Az Ajax idegenben ejtette ki a Real Madridot a Bajnokok Ligájából. Történelmi mérkőzés volt.

Lehet, hogy egy volt ajaxossal a Barcelona ismét a csúcsok csúcsára tör? Nem lenne előzmények nélküli.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
3 órája

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
11 órája

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
Tegnap, 15:26

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:51

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:52

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:03

Interstellar, mitikus Inter — így ünnepelték a döntőbe jutást az olasz sportlapok

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:18

Lamine Yamal: Valóra váltom az ígéretem, és elhozom Barcelonába a BL-trófeát

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:28
Ezek is érdekelhetik