Barcelona: Messi sérülése nem súlyos, de a hétvégén pihenhet

Vágólapra másolva!
2019.04.12. 10:49
null
Messi megsínylette a Smallinggal való összecsapást (Fotó: AFP)
Spanyol sajtóértesülések szerint kizárható, hogy Lionel Messi súlyos sérülést szenvedett volna Chris Smalling könyöklése nyomán az FC Barcelona szerdai, Manchester United elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének első mérkőzésén.

A barcelonai illetőségű Sport és a madridi Marca is arról ír, hogy az argentin labdarúgónak nem tört el az orra és egyik arccsontja sem, s mivel az FC Barcelonánál éppen ezért nem is tekintik hivatalosan sérültnek, elméleti akadálya nincs annak, hogy szombaton pályára lépjen az Huesca elleni idegenbeli bajnokin.

SMALLING ÉS MESSI TALÁLKOZÁSA

Ernesto Valverde vezetőedző azonban minden bizonnyal nem kockáztatja meg Messi játékát, aki nem az egyedüli hiányzója lehet a katalánoknak a hétvégén: az argentinon kívül Jordi Alba és Ivan Rakitic is pihenőt kaphat a Barca vezetőedzőjétől, míg Gerard Piqué és Luis Suárez eltiltás miatt nem játszhat.

A Barca szombaton 16.15 órától csap össze a sereghajtó Huescával a spanyol bajnokság 32. fordulójában, majd jövő kedden a Manchester United elleni BL-negyeddöntő visszavágója vár rá.

A SPANYOL BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 31 22 7 2 81–31 +50 73
2. Atlético Madrid 31 18 8 5 45–21 +24 62
3. Real Madrid 31 19 3 9 55–37 +18 60
4. Getafe 31 13 11 7 38–27 +11 50
5. Sevilla 31 14 7 10 51–37 +14 49
6. Valencia 31 10 16 5 33–26 +7 46
7. Alavés 31 12 9 10 32–38 –6 45
8. Athletic Bilbao 31 10 13 8 33–35 –2 43
9. Betis 31 12 7 12 36–40 –4 43
10. Real Sociedad 31 10 10 11 37–38 –1 40
11. Leganés 31 10 10 11 31–35 –4 40
12. Eibar 31 9 12 10 41–43 –2 39
13. Espanyol 31 10 8 13 35–45 –10 38
14. Girona 31 8 10 13 33–43 –10 34
15. Levante 31 8 9 14 44–55 –11 33
16. Celta Vigo 31 8 8 15 45–53 –8 32
17. Villarreal 31 6 12 13 38–45 –7 30
18. Valladolid 31 7 9 15 24–43 –19 30
19. Rayo Vallecano 31 7 6 18 34–54 –20 27
20. Huesca 31 5 9 17 35–55 –20 24
Legfrissebb hírek

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Színházból érkezik utolsó hazai vb-selejtezőjére Lionel Messi

Foci vb 2026
2025.09.04. 07:01

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Botrányba fulladt a Ligák Kupája fináléja, Messiék lemaradtak a trófeáról

Minden más foci
2025.09.01. 08:24

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04
Ezek is érdekelhetik