Ajax: a változatosság kedvéért ők igazolnának a Barcától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.19. 13:55
null
Carles Alená az Ajax kiszemeltje (Fotó: AFP)
A Football Espana információi szerint az Ajax a Barcelona középpályásával, Carles Alenával erősítené meg a keretét a 2019–2020-as idényre. A 21 éves spanyol labdarúgó egy évre, kölcsönbe kerülhetne Amszterdamba.

A Football Espana amszterdami forrásokra hivatkozva állítja, az Ajaxnál úgy érzik, Alená játéka tökéletesen passzolna az együttes stílusához, a két klub közti „nagyszerű kapcsolat" pedig jó alapokat ad a tárgyaláshoz.

Alená 2016-ban mutatkozott be a Barcelona első csapatában, ám csak 2018-ban vált hivatalosan is az első keret tagjává, addig a B-csapattól játszott fel. A jelenlegi idényben 13 bajnokin jutott szóhoz, emellett hat Király-kupa- és két Bajnokok Ligája-mérkőzésen is pályára lépett.

A spanyol lap szerint a Barca sem zárkózik el a lehetőségtől, hogy így biztosítson Alená számára minél több játéklehetőséget.

A Barcelona idén 75 millió euróért cserébe már megállapodott az Ajaxszal Frenkie de Jong átigazolásáról, s lapértesülések szerint ahhoz is közel áll, hogy megszerezze az amszterdami gárda jelenlegi csapatkapitányát, Matthijs de Ligtet.

Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
18 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22
Ezek is érdekelhetik