Real Madrid: megjött a királyiak nyári kívánságlistája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.07. 15:54
null
Florentino Péreznek (jobbra) nagy tervei vannak (Fotó: AFP)
A Marca értesülései szerint a spanyol Real Madrid a nyáron masszívan meg szeretné erősíteni a klub játékosállományát. A királyiak egy belső védőt és egy balhátvédet, valamint két középpályást és egy csatárt szerződtetnének.

 

A La Ligában jelenleg 3. helyen álló együttesnél nem vesztegetik az idejüket: a Marca úgy tudja, az FC Portóval már megegyeztek Éder Militao szerződtetésével kapcsolatban, csak a brazil hátvéd aláírása hiányzik a papírokról. Rajta kívül még egy védő, két középpályás és egy klasszikus kilences áll a kívánságlistán.

Az érkezőkön kívül a hírek szerint távozókra is lehet számítani a fővárosiaknál. Viszont nem akármilyen áron engednék el a játékosaikat, és ez érvényes a kívánságlistán szereplő labdarúgókra is. A Marca szerint a fiatalabb korosztályt preferálja a csapat, de Viníciusnál valamivel rutinosabb futballistákra vetnék ki a hálójukat.

Legfrissebb hírek

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Barcelona: nagyon fogy Yamal új meze

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 13:45

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18

Búcsúünnepséget szervez legendájának a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 12:30

Bellinghamet szerdán megműtik, októberig nem számíthat rá a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 18:44

Valverde volt a világ „legfoglalkoztatottabb” játékosa a múlt évadban

Spanyol labdarúgás
2025.07.14. 16:34
Ezek is érdekelhetik