Real Madrid: kirúgták az utánpótlásedzőt, Raúl váltja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.01. 21:57
null
Benito elszólta magát (Fotó: Marca)
A Real Madrid U18-as csapatának az edzőjét, egyben a királyiak volt játékosát, Álvaro Benitót eltávolították a pozíciójából és helyette kinevezték a klub legendáját, Raúlt. Benito a Cadena SER nevű spanyol rádió egyik műsorában fejezte ki a nemtetszését az első csapat egyes játékosaival szemben – számolt be a Marca.

 

Álvaro Benito a Real Madrid akadémiáján nevelkedett az 1990-es évek elején, és 1995-ben került föl a királyiak felnőttcsapatához. A karrierje során középpályásként játszó Benito hét esztendőt töltött el a Real Madrid kötelékében (közben egy idényt kölcsönben töltött a Tenerifénél). A pályafutását a Getafénél fejezte be 2003-ban.

Az általa irányított U18-as együttes a legutóbbi idényben a második helyen végzett az Atlético Madrid tehetségei mögött. Benito az edzői pozícióját viszont nem a csapat teljesítménye miatt veszítette el, hanem egy rádióműsorban tett megjegyzései miatt.

„Vinícius megjelenése egy áldás, mindenkit meglepett. A probléma ott rejlik, hogy vannak olyan játékosok mint Casemiro és Kroos, akiknek egyáltalán nem kellene játszaniuk" – mondta Benito.

A helyette kinevezett Raúl eddig a 14-15 éves fiatalokkal foglalkozott.

Legfrissebb hírek

Sem Neymar, sem Rodrygo – íme, Ancelotti első brazil kerete!

Minden más foci
Tegnap, 10:26

Beperelheti a Netflixet a Valencia

Minden más foci
2025.05.19. 18:50

A történelem legnagyobbja a bolygó legnagyobb csapatánál – sajtóreakciók Ancelotti brazil kapitányi kinevezésére

Minden más foci
2025.05.13. 11:27

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 17:58

Védekezni csak együtt lehet – Philipp Lahm a modern szélsőkről

Bajnokok Ligája
2025.05.03. 14:31

Hosszabbíthat, de két évre el is tilthatják Vinícius Júniort

Spanyol labdarúgás
2025.04.23. 14:51

Müller utolsó müncheni BL-mérkőzésén beérte Messit; Viníciús Júnior a legeredményesebb madridi brazil

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 11:41

Lezárult a fegyelmi vizsgálat, Rüdigerék játszhatnak az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.04. 16:53
Ezek is érdekelhetik