Barcelona: „Rashford olyan nekünk, mint egy férfinak Cindy Crawford”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.27. 13:45
null
Cindy Crawford és Marcus Rashford (Fotó: AFP)
Marcus Rashfordban látják a Barcelona vezetői a korosodó Luis Suárez örökösét – írja az ESPN. Az amerikaiak klubközeli forrásra hivatkozva állítják, a katalán együttes hosszú ideje monitorozza Rashford teljesítményét – ám van egy bökkenő: a Manchester Unitednél hallani sem akarnak a távozásáról.

 

Az ESPN nem nevezi meg forrását, aki szerint leghamarabb 2020-ban lehet realitása annak, hogy Rashford esetleg a Barcelonába igazoljon. Jelenlegi szerződése ugyanis akkor fut ki Manchesterben. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy nem hosszabbít addig. Ezt pedig a katalánok is tudják.

„Rashford olyan a klub számára, mint amikor egy férfi arról álmodozik, hogy Cindy Crawforddal vagy egy másik szupermodellel randevúzik. Nagyon szép vágy, de nem túl valószínű, hogy összejön” – idézik a forrást.

„Nagyszerű játékos, de még 18 hónap hátra van a szerződéséből. És ha meg is akadtak a tárgyalások a hosszabbításáról, nem valószínű, hogy a United csak úgy lemondana róla. Ő jelenti Manchesterben a jövő csapatának egyik pillérét. Nem könnyű megszerezni. De az is tény, minden szempontból passzolna a csapatba. Ideális örököse lehetne Suáreznek" – teszi hozzá a Barcelona munkatársa.

A 32 éves Luis Suárez másik alternatívája sajtóhírek szerint a frankfurti Luka Jovics lehet, ám az ESPN forrása szerint nem a szerb támadó az első számú kiszemelt.

Legfrissebb hírek

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
11 órája

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01
Ezek is érdekelhetik