Barcelona: egy tizenegyesgóllal a Girona nyerte a Szuperkupát

Vágólapra másolva!
2019.03.06. 21:12
null
Carles Alená (balra) járt a legközelebb a gólszerzéshez az FC Barcelona játékosai közül (Fotó: FC Barcelona)
Cristhian Stuani tizenegyesből szerzett góljával a Girona labdarúgócsapata 1–0-ra megverte az FC Barcelonát a Katalán Szuperkupáért kiírt mérkőzésen Sabadellben.

 

Ernesto Valverde, az FC Barcelona vezetőedzője a legjobbjainak pihenőt adott, az első csapatban meghatározó szerepet betöltő futballisták közül csak Samuel Umtiti játszott. Bemutatkozott viszont a télen a Toulouse-tól szerződtetett Jean-Clair Todibo, aki nem eredeti posztján, középhátvédként, hanem védekező középpályásként kapott lehetőséget. Mellette két, a szakemberek szerint nagy jövő előtt álló futballista, a 21 éves Carles Alená és a 19 esztendős Riqui Puig kezdett. A támadósort Malcom, Kevin-Prince Boateng, valamint a B-csapat tagja, Álex Collado alkotta.

És akkor a teljesség igényével: a gránátvörös-kékek a Cillessen – Wagué, Murillo, Umtiti (Oriol Busquets, a szünetben), Miranda – Alená, Todibo (Chumi, 66.), Riqui Puig – Malcom, Kevin-Prince Boateng, Álex Collado (Abel Ruiz, 76.) összeállításban szerepeltek.

A Katalán Szuperkupa-meccset negyedszer rendezték meg, a trófeáért mindig az előző spanyol bajnoki idény két legjobb, a La Liga tabelláján legelőkelőbb helyen végző katalán alakulata csap össze.

Az idei meccs egyetlen gólját a második félidő közepén Cristhian Stuani, a bajnokságban 15 gólnál járó uruguayi csatár szerezte tizenegyesből. Cillessen érezte az irányt, de nem ért le időben a pontos lövésre.

A Barca tíz perccel a vége előtt járt a legközelebb az egyenlítéshez, ám Alená fejesét a Girona kapusa a lécre piszkálta.

A Girona az első Katalán Szuperkupa-meccsén rögtön elhódította a trófeát. A Barcelona eddig kétszer, 2014-ben és 2018-ban nyert.

KATALÁN SZUPERKUPA
FC Barcelona–Girona 0–1
(Stuani 69. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
5 órája

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
Tegnap, 15:26

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:51

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:52

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:03

Interstellar, mitikus Inter — így ünnepelték a döntőbe jutást az olasz sportlapok

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:18

Lamine Yamal: Valóra váltom az ígéretem, és elhozom Barcelonába a BL-trófeát

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:28

Simone Inzaghi: A szívünket kellett használnunk, hogy minden akadályt leküzdjünk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:24
Ezek is érdekelhetik