Real Madrid: Keylor Navas ezzel a képpel búcsúzott?

Vágólapra másolva!
2019.01.02. 12:42
Thibaut Courtois érkezése óta Keylor Navas nem sok esélyt kap a Real Madridban. A korábbi madridi kedvenc egyetlen esélye, hogy újra védjen az, ha távozik a spanyol fővárosból, és könnyen lehet, erre már januárban sor kerül…

Navas 2018 augusztusában lépett pályára utoljára a Real Madrid kezdőcsapatában a bajnokságban, azóta egyetlen percet sem játszott a La Ligában a Costa Rica-i.

A 32 esztendős kapus pedig hamar egyértelművé tette, nem célja, hogy a kispadon fejezze be pályafutását, így ha nem számolnak vele Madridban, kénytelen lesz továbbállni.

Könnyen lehet, már januárban búcsút int Madridnak Navas (Fotó: AFP)
Könnyen lehet, már januárban búcsút int Madridnak Navas (Fotó: AFP)

Könnyen lehet, a Real Madrid vezetősége hajlandó is arra, hogy elengedje a kapust, legalábbis Navas legutóbbi Instagram-bejegyzéséből erre lehet következtetni.

A blancók egyese ugyanis kirakott egy fotót, melyen a madridi szurkolókkal látható, mellé pedig csak annyit írt: „Köszönök mindent!”

Ezzel a képpel búcsúzott Navas? (Fotó: Instagram)
Ezzel a képpel búcsúzott Navas? (Fotó: Instagram)

Hogy hol folytatja a 32 esztendős kapus, az egyelőre még kérdéses, sajtóhírek szerint az Arsenal és az AS Roma a legkomolyabb érdeklődő jelenleg.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
7 órája

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
7 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
20 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:41

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 23:31

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 21:28

Flick saját csapatát kritizálta a Barcelona könnyed győzelme után

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 14:08
Ezek is érdekelhetik