Real Madrid: James lehet a kulcs Eriksen megszerzéséhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.24. 15:31
null
Mi lesz a kolumbiai sorsa? (Fotó: AFP)
A Real Madrid a jelenleg a német Bayern Münchennél kölcsönben lévő James Rodríguezt plusz pénzt adna a Tottenham Hotspur középpályásáért, Christian Eriksenért – írja az As.

James Rodríguez első szezonja remekül alakult a bajoroknál, 39 tétmeccsen 8 gólt ért el és 14 találatot készített elő, több lapnál is a csapat egyik legjobbjának választották. Viszont mióta Niko Kovac átvette az irányítást 2018 nyarán, a térd- és bokasérüléssel is bajlódó 27 éves futballista mindössze 12 tétmérkőzésen lépett pályára.

A Bayernnek a nyáron (a szerződésben foglaltak miatt) lehetősége lenne 42 millió euróért magához láncolni a kolumbiait, de jelenleg ez nem tűnik valószínűnek.

Más klubok is figyelemmel kísérik a történéséket, ugyanis az angol Arsenal, illetve az olasz Juventus és Napoli is szívesen a sorai között tudná a középpályást – írja az As.

Az még rejtély, hogy a Real Madrid Rodríguezen túl mekkora összeget lenne hajlandó adni Christian Eriksenért a Tottenhamnek. A Marca állítása szerint a dán – akinek szerződése 2020 nyaráig szól – kivásárlási ára 250 millió euró a Spursnél.

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46
Ezek is érdekelhetik