Real Madrid: „CR volt az igazi ok, miatta távozott Zidane!”

Vágólapra másolva!
2019.01.12. 16:43
Mindenki látja, nem csak a Real Madrid drukkerei: amióta Zinédine Zidane és Cristiano Ronaldo búcsút intett a spanyol fővárosnak, valami megváltozott a csapatnál. És bár CR több indokot is adott a távozására, azt igazából sosem tudtuk meg, miért köszönt el a blancóktól Zidane. Egészen mostanáig…

Zidane távozása mindenkit meglepett, elvégre a francia legenda halmozta a sikereket Madridban, a játékosok imádták, és végre a mindig kritikus Real-drukkerek is kaptak egy olyan edzőt, akibe nem tudtak belekötni.

Amikor a francia ikon felállt a kispadról, az volt a legkézenfekvőbbnek tartott ok, hogy egyszerűen „kiégett” a királyiaknál, és úgy érezte, mindent megnyert, amit szeretett volna, ezért inkább a csúcson hagyja abba.

Ramón Calderón úgy tudja, CR elengedése volt az utolsó csepp… (Fotó: AFP)
Ramón Calderón úgy tudja, CR elengedése volt az utolsó csepp… (Fotó: AFP)

Ramón Calderón, a Real Madrid korábbi elnöke azonban nem pont így ismeri ezt a történetet…

„Elég egyértelművé tette Zidane, hogy mi a gondja a csapattal, mikor távozott. Ő ugyanis úgy tervezte, hogy a csapat megtartja Cristianót, és Gareth Bale-t engedi el. Ehhez képest az elnök, Florentino Pérez pontosan az ellenkezőjét csinálta” – idézi a Bleacher Report Calderónt.

„Ez volt az utolsó csepp, ugyanis többször is előfordult az edzősködése alatt, hogy Zidane kérte egy játékos szerződtetését vagy elengedését, a madridiak első embere pedig csak azért sem úgy cselekedett. Ez volt az igazi oka a távozásának, és szerintem nagyon jól döntött…” – tette hozzá a korábbi elnök.

Legfrissebb hírek

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Az FC Barcelona kész kifizetni Nico Williams kivásárlási árát

Spanyol labdarúgás
2025.06.28. 18:42

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18

Raúlhoz hasonlította a Real Madrid új csatártehetségét Xabi Alonso

Klub-vb
2025.06.27. 07:01

Cristiano Ronaldo meghosszabbította szerződését az Al-Naszrnál – hivatalos

Minden más foci
2025.06.26. 16:07
Ezek is érdekelhetik