La Liga: a Liverpool kiszemeltje a Sevillánál járt orvosin

Vágólapra másolva!
2019.01.17. 10:39
null
Dabur ősszel hat gólt lőtt az Európa-ligában (Fotó: AFP)
A Salzburgtól érkező Moanesz Dabur érkezését csütörtökön jelenthetik be Sevillában, miután a labdarúgó szerda este megérkezett a spanyol élvonalbeli bajnokságban (La Liga) harmadik helyén álló együtteshez, hogy átessen a kötelező orvosi vizsgálatokon. 

 

A Salzburgban 65 bajnokin 33 gólt jegyző Daburt korábban a Liverpool első számú jelöltjének tartották a csatárposzt megerősítésére, éppen emiatt sokakat meglepett, amikor szerda este a Sevilla fotókat közölt az orvosi vizsgálatra érkező támadóról.

A 26 éves izraeli csatár lapértesülések szerint 25 millió euró körüli összegért vált klubot.

A spanyol együttes a téli átigazolási időszakban már szerződtetett egy támadót, a Barcelonától Munir El Haddadit vásárolta ki.

A sevillaiakat korábban a Chelsea-ben futballozó Álvaro Moratával is szóba hozták, akire így már aligha lesz szüksége Pablo Machín vezetőedzőnek. A 26 éves spanyol a friss hírek szerint az Atlético Madridban köthet ki.

Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
10 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:41

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 21:28

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

Szoboszlai: Mindent meg fogok tenni azért, hogy Magyarország részt vehessen a világbajnokságon

Magyar válogatott
2025.08.13. 13:29

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27
Ezek is érdekelhetik