Király-kupa: a Levante bepanaszolta a Barcelonát

Vágólapra másolva!
2019.01.18. 13:32
null
Vajon Chumi jogosulatlanul játszott vagy sem? (Fotó: AFP)
A Levante az egyik játékos – a klub szerint – jogosulatlan szerepeltetésére hivatkozva hivatalos panaszt nyújtott be az FC Barcelonával szemben a Spanyol Labdarúgó-szövetséghez, miután nyolcaddöntős párharcukból a katalán csapat jutott tovább a Király-kupában.

 

 

A valenciai klub a Twitter-oldalán tette közzé a panaszát, amelyben kifejtette: a Barcában Juan Brandáriz – aki Chumiként szerepel a mérkőzéseken – a nyolcaddöntő első felvonásán, január 10-én jogosulatlanul lépett pályára, mert éppen eltiltott volt.

A 19 éves Brandáriz kezdőként 58 percet játszott azon a találkozón, melyet a Levante 2–1-re megnyert. A címvédő katalánok csütörtökön, a hazai visszavágón 3–0-ra győztek, így végül 4–2-es összesítéssel jutottak a legjobb nyolc közé.

Josep Vives, az FC Barcelona szóvivője közölte: klubja nem vétett a szabályok ellen, mivel a védő eltiltása a harmadosztályú – itt szerepel a katalánok B csapata – bajnoki mérkőzésekre szólt. Brandáriz január 13-án nem is játszott az Alcoyano elleni összecsapáson.

A negyeddöntő párosítását pénteken 17 órakor kisorsolják, a párharcok első felvonását jövő szerdán rendezik, a visszavágókra egy héttel azután kerül sor.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Magabiztos sikerrel szerezte meg első győzelmét a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.08.29. 23:40

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41
Ezek is érdekelhetik