Barca: „kis adagok” – Valverde új terve Messivel

Vágólapra másolva!
2019.01.24. 13:24
null
Lionel Messi tavaszi formája érdekében többet pihen a kevésbé fontos meccseken (Fotó: AFP)
A Barcelona legutóbbi két mérkőzésén, a Sevilla elleni kupatalálkozón és a Leganés elleni bajnokin sem olvashattuk a kezdőcsapat tagjai között Lionel Messi nevét – az andalúziaiak ellen még a keretben sem volt a csapatkapitány, a vasárnapi összecsapáson pedig csereként állt be. A Marca szerint Ernesto Valverde vezetőedző tudatos döntésének köszönhető mindez, amivel Messi csúcsformáját szeretné időzíteni.

A spanyol lap azt írja, Valverde „kis adagokban” szeretné játszatni legnagyobb sztárját, hiszen bár az argentin legszívesebben minden mérkőzés minden percét pályán töltené, a szakember meggyőzte arról, hogy a több pihenéssel az idény kulcsfontosságú szakaszához frissebben érkezik majd. Messit korábban az Inter elleni, 1–1-re végződő BL-csoportmeccsen és további két Király-kupa-találkozón is kihagyta a keretből a szakvezető – ne felejtsük el azt sem, hogy sérüléssel is küzdött az ősszel.

Ezzel elsősorban a tavaszi Bajnokok Ligája-szezonra helyezhetik át a hangsúlyt a katalánok, és nemcsak Messi, de Sergio Busquets és Luis Suárez játékperceit is hasonlóan kezelik majd – úgy tűnik, nem pontosan ugyanúgy, hiszen utóbbi két játékos kezdőként kapott lehetőséget a Leganés elllen, és az uruguayi a Sevilla elleni mérkőzésen is beszállt csereként.

Legfrissebb hírek

Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 11:48

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
2025.07.28. 20:19

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01
Ezek is érdekelhetik