PSG: a középpályás apja szerint fiának Messi mellett a helye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.10. 22:20
Két nagyon érdekes hír is nyilvánosságra került ma az Ajax fiatal tehetségéről, Frenkie de Jongról, és egyik sem jó a PSG-nek.

Először azt árulta el a játékos, hogy nem hagyja el a télen az Ajaxot, abban egészen biztos, ahogyan abban is, hogy mégnem írt alá semmilyen szerződést a PSG-vel,és szóban sem egyeztek meg.nem írt alá semmilyen szerződést a PSG-vel,és szóban sem egyeztek meg.

A párizsiak nem titkolják, hogy szeretnék megvenni őt, a PSG sportigazgatója büntetést is kaphat, mert az Ajax engedélye nélkül találkozott a játékossal.

„A PSG nagyon szép klub, de sok gyönyörű klub van még a világon. Mindenki tudja, hogy Európa öt-hat legnagyobb klubja figyeli Frenkie-t” – nyilatkozta az Ajax mestere, Erik ten Hag.

De Jong két másik nevesített kérője az FC Barcelona és a Manchester City, de angol szakértők szerint minden bizonnyal Párizsban folytatja.

Ellenben édesapja szerint nem ez lenne a legjobb megoldás: „Kilencvenöt százalék az esély arra, hogy a nyáron távozik a fiam az Ajaxtól, szerintem az lenne a legjobb, ha a Barcelonában folytatná. De a döntés joga Frenkie-é, a fiam nagyon okos és nagyon megfontolt, tavaszra megtudjuk, hogyan döntött”.

Csak a baja van mostanában a PSG-nek a szülőkkel, Adrien Rabiot ügynöke ugyanis az édesanyja, aki szintén a Barcát képzeli el gyermeke következő munkaadójának.

Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
7 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:41

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik