La Liga: Bilbaóban sem húzta sokáig a Sevilla korábbi edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.04. 12:52
A spanyol La Ligában a 18. helyen álló, tizenhárom forduló óta nyeretlen Athletic Bilbao menesztette Eduardo Berizzo vezetőedzőt.

A tavaly ősszel prosztatarákkal diagnosztizált tréner májusban 2019 júniusáig szóló megállapodást kötött a Bilbaóval, amellyel tizennégy forduló alatt csupán egyszer tudott győzni a bajnokságban, s tizenhárom forduló óta nyeretlen az együttes, amire még nem volt példa az élvonalból még sohasem kieső, baszk klub történetében.

A 48 esztendős argentin szakember 2017-ben bő fél évig a Sevillát irányította, ám az andalúziai klub tavaly decemberben menesztette.

A csapatot szerdától a 43 éves Gaizka Garitano veszi át, aki 2017 óta a Bilbao B-csapatát irányította. A spanyol tréner korábban az Eibarnál, a Valladolidnál és a Deportivo La Corunánál dolgozott vezetőedzőként.

Athletic Club on Twitter

El Athletic Club ha decidido resolver el contrato que unía a su entrenador Eduardo Berizzo con la entidad. A partir de mañana miércoles 5 de diciembre, Gaizka Garitano será el responsable de dirigir el primer equipo del Athletic Club. Mila esker Eduardo, zorte on! #AthleticClub

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Gólt kapott a 94. percben, így már nem százszázalékos a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 21:20

A VAR három gólt is elvett a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2025.08.30. 23:23
Ezek is érdekelhetik