Real Madrid: Sergio Ramos reagált a doppingvádakra

Vágólapra másolva!
2018.11.25. 13:36
null
Sergio Ramos reagált az ellene felhozott doppingvádakra (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a Spiegel pénteken újabb Football Leaks-szivárogtatással állt elő. A német lap beszámolója szerint Sergio Ramos doppingvétséget követett el a 2017-es Bajnokok Ligája döntőjében, valamint egy későbbi spanyol bajnokin is. Az esettel kapcsolatban a Real Madrid csapatkapitánya is megszólalt, és igyekezett tisztázni magát.

 

„Ez egy nagyon nehéz és bonyolult helyzet. Meg kell védenem magam a jogi csapatommal együtt ezen állításokkal szemben. Pályafutásom során 250 vagy 300 doppingvizsgálaton estem át, és sosem buktam meg. Amikor tudod az igazságot, nem kell félned a hazugságoktól. Ez egy kísérlet, hogy foltot ejtsenek a jó hírnevemen” – idézi a goal.com Sergio Ramost, aki a szombati, Eibar elleni 3–0-s vereség után szólalt meg először az üggyel kapcsolatban.

A Real Madrid csapatkapitánya nem sokkal később egy sajtóközleményt is kiadott, ebben a két konkrét esetet, a Málaga elleni spanyol bajnokit és a Juventus elleni Bajnokok Ligája-döntőt követő doppingvádakat igyekszik tisztázni. Állítása szerint az első esetben az ellenőr engedélyezte neki, hogy a vizsgálat előtt lezuhanyozzon, míg a BL-döntőben alkalmazott orvosi kezeléssel kapcsolatban a problémát tisztázta a Real Madrid orvosi stábja és az antidopping szervezet.

Sergio Ramos on Twitter

Comunicado oficial | Official Announcement


Legfrissebb hírek

Két évre eltiltották az Eb-ezüstérmes orosz gyorsúszót

Úszás
2025.05.27. 15:59

A CAS érvényben hagyta a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő eltiltását

Egyéb egyéni
2025.05.25. 14:21

Ferran Torres a kórházból, Szczesny dohányzással, Yamal énekléssel ünnepelte a Barcelona bajnoki címét – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 23:00

A biztos BL-induló Athletic Bilbao még az Atlético Madridot is befoghatja

Spanyol labdarúgás
2025.05.15. 23:31

A 95. percben szerzett góllal nyert a Real Madrid, és elnapolta a Barcelona bajnoki címét

Spanyol labdarúgás
2025.05.14. 23:28

„Hála istennek” – a VAR-szoba a Barcelona elvett gólja után

Spanyol labdarúgás
2025.05.12. 18:02

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 17:58
Ezek is érdekelhetik